adományozás
Első alkalommal szervezett vállalati gyűjtést nehéz sorsú családok számára az Abroncs Kereskedőház. A hagyományteremtő kezdeményezéshez a cég több mint száz munkatársa csatlakozott és novemberben összesen egy tonnányi felnőtt és gyermek ruhaneműt, könyvet, gyermekjátékot, valamint tartós élelmiszert ajánlottak fel, mondta Penziás Réka HR és kommunikációs igazgató.
Egy tonnányi adomány gyűlt össze, Romhányi Tamás (j) és Penziás Réka - Fotó: Láng Péter
„Közeleg a szeretet ünnepe, sajnos nagyon sok olyan család él körülöttünk, akik számára a Karácsony nem az örömről, hanem a nélkülözésről és mindennapi problémákról szól. Különösen szívszorító, hogy nagyon sok kisgyermek is milyen nehéz körülmények közt él és készül ezernyi hátránnyal a felnőtt életére” – mondta Penziás Réka. – „Kollégáinkkal összefogva mi is talán egy picit szebbé tudjuk tenni néhány család Karácsonyát. A felajánlást a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül szeretnénk eljuttatni oda, ahol igazán nagy szükség van rá.”
Romhányi Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője elmondta: az ország egész területén több tízezer nehéz sorsú család számít a segítségükre
„A beérkezett adományokat a raktárainkban átválogatjuk, csak jó állapotú ruhaneműt, hibátlan játékot adunk tovább a rászorulóknak. Karácsony előtt több mint harmincezer ajándékcsomagot készítünk, melyeket sokgyermekes családoknak, egyedül élő időseknek, fogyatékkal élő és hajléktalan embereknek juttatunk el.”