kamionok

Kamion szerelőcsarnokot épít a Kádár Sped Kft.

2014.04.05.

Kamion szerelőcsarnokot épít a kocsordi Kádár Sped Fuvarozási, Szállítmányozási és Szolgáltató Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával - közölte a cég tulajdonos ügyvezetője az MTI-vel.

Kádár József elmondta, hogy a 142 millió forint összegű beruházáshoz mintegy 99 millió forint összegű pályázati támogatást kaptak. A létesítmény 758 négyzetméter alapterületű lesz és május végére készül el. A kétszintes szerelőcsarnokban hét új dolgozót foglalkoztatnak majd a Mátészalkával szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A Kádár Sped Kft. 2007-ben alakult családi vállalkozásként, fő tevékenysége a nemzetközi áruszállítás és szállítmányozás, két nagy céggel, illetve öt-hat kisebbel állnak szerződéses kapcsolatban. Teherautóiknak a száma tizenkettő, a társaság 22 embernek ad munkát a szatmári térségben, ahol az egyik legnagyobb, 20 százalék közüli a munkanélküliségi mutató.     A cég kamionjai javítását, szervizelését most Budapesten végezteti, amely jelentős költséggel jár, így az új, saját szerelőcsarnok létrehozásával jelentős összeget takaríthat majd meg.

A kft. 2011-ben 492 millió forint árbevételt ért el szállítási tevékenységéből. A következő évben 468 millió forint volt a bevétele, a 2013-as év mérlege most készül, de az előzetes számítások szerint hasonló árbevételt értek el, mint tavalyelőtt. A nyereségesen működő vállalkozás az idén is 470 millió forint körüli bevételre számít.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..