autóeladások

Júniusban csökkentek az autóeladások Németországban

2017.07.04.

- Júniusban csökkentek az újautó-eladások Németországban, ezen belül is különösen a dízel járműveké a német szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt kedden közzétett jelentése szerint.

Júniusban 327 693 személygépkocsit értékesítettek Németországban, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint 2016 júniusában. Január-júniusban 1,787 millió személygépkocsit értékesítettek, 3,1 százalékkal többet, mint a tavalyi első hat hónapban. Dízel autókból 9,1 százalékkal kevesebbet adtak el az idei év első hat hónapjában, mint tavaly, ez 41,3 százalékos piaci részesedésnek felelt meg az összes személygépkocsi eladásokban. A benzines autók eladása 11,7 százalékkal emelkedett a január-júniusi időszakban, piaci részesedésük 55,8 százalék lett.



Az alternatív hajtású autók értékesítése növekedett az év első hat hónapjában. Teljesen elektromos autót 10 189-et adtak el a január-júniusi időszakban, 133,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a hibrid autók eladása pedig 81,8 százalékkal, 37 520-ra emelkedett. Az autógázzal (LPG) hajtott személygépkocsik eladása 38,3 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában, a cseppfolyósított földgázzal (CNG) hajtott autóké viszont 41,0 százalékkal csökkent.

A német autómárkák eladási száma 1,24 millión stagnált az év első hat hónapjában éves összehasonlításban, azonban a külföldi autógyártók által Németországban értékesített modellek száma éves szinten 11 százalékkal, 548 600-ra emelkedett. A külföldi márkák közül a legnagyobb mértékű emelkedést, 143,6 százalékot a Tesla érte el, az Alfa Romeo 65,9 százalékos, a Lexus 64,2 százalékos, a Toyota 27,4 százalékos, míg a Dacia 27,1 százalékos értékesítési növekedést ért el Németországban az év első hat hónapjában.



A német márkák közül a legnagyobb mértékű, 6,6 százalékos emelkedést a Mercedes érte el az év első hat hónapjában, míg a Smart regisztrálta a legnagyobb mértékű, 7,6 százalékos visszaesést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....