KRESZ

Június közepéig végezhetőek el az ingyenes közlekedésbiztonsági képzések

2016.03.11.

Márciustól ismét elérhető a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Közlekedési Hatóság együttműködésében biztosított térítésmentes online tananyag a tanuloknak.hu és a kreszfelfrissito.hu weboldalakon. Az e-learning képzés új témakörökkel bővült: kiemelten foglalkozik a gyalogos és kerekesszékes közlekedés szabályaival, felhívja a figyelmet a diszkóbalesetek okaira és megelőzésére.

A program megalkotóinak célja továbbra is az, hogy a korszerű eszközökön, szórakoztató formában elérhetővé tett tartalmaknak köszönhetően a legfogékonyabb korban lévő óvodások, iskolások megismerkedjenek a legfontosabb közlekedési szabályokkal. A KRESZ felfrissítő a már jogosítvánnyal rendelkezők számára biztosít naprakész, a jogszabályi környezet változásaihoz igazított tudást. A szabályismeret és közlekedési morál fejlesztésének kézzelfogható eredménye a közúti balesetek számának csökkenése lehet.

„A tavalyi év sikereinek köszönhetően idén is elindul a népszerű közlekedésbiztonsági program, mely több újdonsággal válik még átfogóbbá. „Az iskola rendőre” és az „Egy iskola egy polgárőr” programban résztvevő pedagógusok, polgárőrök és iskolarendőrök munkáját bűn- és baleset-megelőzési oktatás-módszertani tananyag segíti. Speciális kurzus készült az óvodapedagógusok számára. A képzési kínálatot polgárőri alapismeretekkel is kiegészítették” – fejtette ki Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke.

Az e-learning tananyagokat multimédia-elemek, interaktív animációk, szituációs gyakorlatok teszik könnyen befogadhatóvá és érdekessé. A tanulók értékelésében fontos szerepe van annak, hogy az oktatás során a rendszer folyamatos, teljes körű és objektív visszacsatolást ad. A közlekedésbiztonsági ismeretek érdekes, szórakoztató környezetben jelennek meg, így jobban rögzül a tudás.

A tananyagok és módszertani segédanyagok több korosztály, a közoktatási intézmények diákjai, pedagógusai, a már jogosítvánnyal rendelkezők és kerékpárral közlekedők számára érhetőek el a tanuloknak.hu és a kreszfelfrissito.hu oldalakon. Az ingyenes képzések 2016. március 1-jétől 2016. június 15-ig végezhetők el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..