Nissan Juke

Jövőre érkezik az új Nissan Juke

2016.07.23.

A kis SUV második generációja új padlólemezt és új motorokat kap.

A Nissan hatalmas sikert ért el a Juke-kal, amelyet különleges formája miatt csak szeretni vagy utálni lehet. Az Auto Express megtudta, hogy a második nemzedék jövőre érkezik, jelentősen feljavított technikával.

Nakamura Shiro, a Nissan elnöke elárulta a lapnak, hogy az új Juke formája sokat megőriz majd az eredeti jellegzetes részletmegoldásaiból, ugyanakkor valamivel konvencionálisabb is lesz, hogy jobban illeszkedje a Nissan többi modellje közé. A kocsi orra például a Qashqai-éra fog emlékeztetni, a hátulja és a hatalmas kerékjáratai viszont az első generációs Juke-ra.

A kocsi alapjait a Renault-Nissan szövetség moduláris CMF padlólemeze adja, a tengelytáv és a hossz is nőni fog, ami jót tesz majd a helykínálatnak. A CMF platform könnyebb, és olcsóbban gyártható, mint a jelenlegi, ráadásul lehetővé teszi az új motorok beépítését.

Az alapmotor egy egyliteres, háromhengeres turbómotor lesz, utána az 1,5 literes dízel és az 1,6 literes benzines turbó következik, amely a mostanihoz hasonlóan 190 lóerőt ad majd le. Ezúttal már hibrid verziót is terveznek, de lehet, hogy csak 2018 utánra.

Belül igényesebb anyagokra és fejlettebb infotainment rendszerre lehet számítani, utóbbi már tudni fogja az Apple CarPlay-t és az Android Autót is. Tanulmányautóként már a Párizsi autószalonon bemutatkozhat az új Juke, a szériaváltozat pedig vagy a jövő évi Genfi, vagy a Frankfurti Autószalonon lesz látható.
 

(a képen a tavalyi Gripz tanulmány látható, amely valószínűleg az új Juke előfutára)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....