biztosítás

Jön az intelligens otthonbiztosítás

2017.02.10.

A nemzetközi Generali Csoport bejelentette legújabb együttműködését a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Nest Labs-szel. A partnerkapcsolatnak köszönhetően a biztosító 2017. február végétől technológiai okosotthon-megoldásokkal egybekötött lakásbiztosítást fog nyújtani, elsőként a német piacon.

A Generali Csoport elkötelezett a háztartási automatizálással kapcsolatos innováció mellett. Az intelligensotthon-technológiákat fejlesztő Nest Labs-szel való együttműködés eredményeként a nemzetközi biztosító február végétől olyan egyedülálló lakásbiztosítási megoldásokat nyújt majd német ügyfeleinek, amelyeknek köszönhetően még nagyobb biztonságban tudhatják otthonaikat és szeretteiket. A Nest Protect rendszer többek között érzékeli a füstöt és szén-monoxidot, riasztást küld az ügyfelek telefonjára, mégpedig úgy, hogy a megszokott jelzéseken túl szavakkal és színekkel is értesíti a fennálló helyzetről. Kár esetén pedig a lakásbiztosítás nyújt segítséget.
A partnerség újabb példája a Generali azon folyamatos törekvésének, hogy a legmodernebb technológiákat összekapcsolja a különböző biztosítási területekkel. A vállalatcsoport a gépjárműbiztosítások terén élen jár a telematikus megoldások használatában, és nevéhez kötődik az egyik leginnovatívabb viselkedésalapú egészségbiztosítási termék, a Vitality is. A Nest Protecttel egybekötött lakásbiztosítás elsőként a vállalat német ügyfelei számára lesz elérhető.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..