tanácskozás

A jó autószerelők drága traktorokat javítanak

2015.10.31.

Akik jó autószerelők voltak, azok ma drága traktorokat javítanak, ebből is látszik, hogy van igény a jó szakemberekre – jelentette ki Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szombaton délelőtt, az Autótechnika kiállítás zárónapján rendezett konferencián. Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke pedig arról beszélt, ha nem veszik saját kezükbe a képzést, sok szerviz szakember hiányában be fog zárni.

Elnökök közös célokért: Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke 

Kritikus és önkritikus gondolatokban gazdag volt az AOE szakmai napja. Érződött az aggódás a szakmáért, a szerelőkért, a jövőért.

Spindler Tibor elnök bevezető előadásában kijelentette, Damoklész kardja mindenki felett ott lebeg, a kép langyos és homályos, s ha a szakképzés marad ilyen, a jövőben nem lesz, aki az autóinkat megjavítsa.

A közel 17 éve működő Autószerelők Országos Egyesületének elnöke feltette a kérdést, miről beszél a szakma? Válaszában kifejtette, saját gondjaival van elfoglalva, pedig a panaszkodás helyett sokkal célravezetőbb lenne a merre tovább kérdését tisztázni.

Az elnök nehezményezte, hogy évi hetven rendezvényt tartanak, az autószerelőket azonban nehéz megmozdítani, mert magukba fordulnak.

Miről beszél most a szakma? Tette fel a kérdést Spindler Tibor.

Ha nem vesszük saját kézbe az utánpótlás nevelést, be fog csukni egy csomó szerviz – fogalmazta aggályát Spindler Tibor, aki kitért a fekete gazdaság elleni küzdelemre is, s bejelentette, hogy január 1-től kötelező lesz a pénztárgép használata.

Ha nem tisztítjuk meg a szakmát, komoly gondok elé nézünk – zárta előadását az elnök.

A szakmai nap hallgatósága

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy Mátyás király idején Kocson, a Komárom-Esztergom megyében található kis településen alkották meg a magyar mesterek a kocsit, a mobilitás bölcsőjének ez a település számít. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2016-ban, az Auto- Motor és Tuning Show magyar mérnökök alkotta járműcsodák lesznek láthatók.

Egy idő után persze ezeket is javítani kell – jelezte az elnök azt, hogy jó autószerelőkre mindig szükség lesz, s talán nem reménytelen vállalkozás visszaadni a szakma presztízsét. Ehhez persze az is kell, hogy legális autóműhelyekben javíttassuk járművünket, mert csak a számla és a munkalap adhat a legális szervizekben járműbiztonságot.

Knezsik István: Aki reggel elindul, este épségben érjen is haza.

Akik jó autószerelők voltak, azok közül sokan százmilliós traktorokat javítanak, mert a gazdálkodóknak fontos, hogy nagy értékű munkagépüket kiváló szakemberekre bízzák – fogalmazott Knezsik István előadásában. Kiemelte, az Autószerelők Országos Egyesületének és az Autós Nagykoalíciónak közös célja, hogy legálisan szerelt, jó műszaki színvonalú járművek vehessenek részt a forgalomban, ez ugyanis az egyik feltétele annak, - a jó abroncsok, a jó utak, a tapasztalt sofőrök és a szerencse mellett, - hogy aki reggel elindul, este biztonságban haza is érjen.

Piri András

A szakmai nap keretében előadást tartott Piri András, az Inter Cars Hungária Kft. QS projekt vezetője. Egyebek mellett kifejtette, a független szervizek hálózatba tömörülve tudják a leghatékonyabb munkát végezni. Az Inter Cars 13 országban van jelen, Magyarországon Békés megyét leszámítva minden megyében van partnerük, ami egy év 3 hónapos munka után nagy szónak számít.

Mi nem teremtünk konkurenciát, s abból indulunk ki, hogy a magyar piacon egy szerviz csak a munkadíjból nem tud megélni – mondta el Piri András, aki hosszasan részletezte, mit adnak partnereiknek. Egyebek mellett NAV-kompatibilis szoftvert, adatbázist, szakmai tréningeket, marketinget és külön assistance szolgáltatást is.

Gál István

A nap zárásaként a Látni és látszani közlekedésbiztonsági kampányhoz kapcsolódó előadások hangzottak el. Előbb Gál István járművilágítási szakértő vázolta fel az ENSZ-EGB világításra vonatkozó előírásait, s példák sorával illusztrálta, hogy a magyar „kreativitás” milyen elképesztő megoldásokra képes, ha buherálásról van szó. Végezetül dr. Nagyszokolyai Iván elemezte a közlekedésbiztonság helyzetét az uniós célok tükrében, amely 2050-re azt szeretné elérni, hogy közlekedési balesetben egyetlen halott se legyen az utakon. Az erről szóló elemzést itt olvashatják részletesen.

Dr. Nagyszokolyai Iván

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....