Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Jelentősen nőni fog a kecskeméti Mercedes-dolgozók bére

2020.12.12.

Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel szombaton.

Az MTI kérdésére tájékoztattak: a tárgyalásokat követően a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a VASAS Szakszervezeti Szövetséggel és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) aláírta a következő két évre vonatkozó bérmegállapodást. Mint írták: ennek eredményeként valamennyi érintett fél számára elfogadható megállapodás és jó kompromisszum született.     

A bértárgyalásban résztvevő felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely 2021. április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két év folyamán.     A jelenleg érvényben lévő munkaidőkeret az év végével lezárul. Ezzel a mínusz órákat törlik, a plusz órákat pedig a törvényi előírásoknak megfelelően kifizetik. Az új munkaidőkeret egy évre érvényes, és 2021. január 1-jén kezdődik.     

Mindezek mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2022 végéig a foglalkoztatási szint megtartását is biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a vállalat garantálja a jelenlegi foglalkoztatotti létszámot - írták.     

A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár a következő termelési évre készül fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet a tervek szerint december 18-a és 2021. január 17-e között tartják.       

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....