autóeladások

Jelentősen csökkent itthon az új személygépkocsik száma

2022.04.06.

- Az idei első negyedévben 28 690 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly az azonos negyedévben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.

Az MGE összefoglalója szerint a gépjárműgyártás és -piac - ideértve a javítási szolgáltatásokat is - az utóbbi évtizedek legnehezebb időszakát éli át, amely a vásárlók, ügyfelek felé hosszabb szállítási határidőt, esetenként változó felszereltséget és magasabb árat jelent. A magyar piacon egyelőre az érdeklődők és a megrendelők száma sem csökkent, így a piac mérhető csökkenését az átadások elhúzódása okozza elsősorban.

Az év további részében számolni kell a rendelések ütemének érezhető lassulásával is. A félév környékén az idei évre vonatkozó piaci előrejelzést felül kell majd vizsgálni - közölték. Az MGE az év elején még 125 ezer személyautó eladását látta reálisnak 2022-ben.

Az egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is elég magas, közel 16 százalékos a forgalomba helyezést követő 6 hónapon belül kivont gépkocsik aránya, ezeket reexport, tesztautó-leállítás, bérletből való visszavétel, vagy egyéb üzleti okok miatt vonták ki a forgalomból. Az MGE megjegyezte: ez a trend nincs jó hatással a belföldi autópark összetételére sem műszaki, sem közlekedésbiztonsági, sem környezetvédelmi szempontból.

A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású gépkocsik értékesítési rátája jelentősen, bár alacsony volumen mellett nőtt. Az első negyedévben 1272 tisztán elektromos személyautót helyeztek forgalomba, 127 százalékkal többet, mint 2021 első negyedévében. Az egyesület szerint ugyanakkor a növekedési ütem elmaradt a várakozásoktól.

Az első három hónapban 4257 új kishaszongépjármű került forgalomba, 27 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakinál. A motorkerékpárok piacán folytatódik a növekedés, az első negyedévben 1159 motorkerékpárt helyeztek forgalomba, 21 százalékkal többet, mint 2021-ben. Az egyre nagyobb nagyvárosi közlekedési dugók indokolják a kétkerekű közlekedés gyors fejlődését - jelezte az MGE.

A nagyhaszonjárművek és a közúti nehéz pótkocsik területén 2022 eddig emelkedést hozott, mert a szállítási feladatok a koronavírus-járvány miatt megnőttek: a negyedévben 1333 új nagyhaszonjárművet és 839 közúti nehéz pótkocsit helyeztek forgalomba, 27 százalékkal, illetve 1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....