környezetvédelem

A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a héten

2019.09.23.

- A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. 

A közlemény szerint a szakemberek Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken végeznek majd közúti méréseket. A 22 éves kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését - hangsúlyozták. 
 
Az ITM által támogatott, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára, a mobilitás új értelmezésére hívja fel a figyelmet. A gépkocsik műszaki állapotának javításában ugyanis jelentős szennyezés-csökkentési lehetőség rejlik, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét - írták. A minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására, és működjenek együtt a hatósági kollégákkal. 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....