Scania

James Armstrong, a Scania CER új ügyvezető igazgatója

2015.09.29.

– Amikor idén nyáron Peter Hornig ügyvezető igazgató hét év után távozott a Scania CER régió (Cseh Köztársaság, Magyarország és Szlovákia) éléről, egyértelmű volt, hogy James Armstrong lép a helyére. A brit szigetekről származó üzletember pontosan húsz éve dolgozik együtt a Scaniával, és Közép-Európában az elődje által kiépített úton tovább haladva tervezi sikerre vinni a vállalatot.

Armstrong úr az idén ünnepli a Scaniával folytatott együttműködésének huszadik évfordulóját. Pontosabban tíz éve tevékenykedik a Scaniánál, az ezt megelőző tíz év során pedig Nagy-Britanniában a vállalatnak dolgozó független márkakereskedőként működtette saját cégét. Tíz évvel ezelőtt fontos döntést hozott: felhagyott a vállalkozói pályával, és csatlakozott a Scania Nagy-Britannia szervezethez vevőszolgálati igazgatóként fél évtizedre. Majd öt évet Malajziában töltött, ahol a Scania délkelet-ázsiai régiójának ügyvezető igazgatójaként dolgozott.


A félmilliárd embernek otthont adó régióban eltöltött öt rendkívül sikeres év után megérett az idő a váltásra. – Úgy gondolom, hogy öt év éppen elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember jól kiismerje az adott piacot, felelősséggel végezze a rábízott munkát, esetleg egy, a Scania globális stratégiájához illeszkedő új irányvonalat dolgozzon ki. Öt év elteltével azonban felmerülhet annak a veszélye, hogy ez ember figyelmen kívül hagy bizonyos részleteket, és ez annak a jele, hogy ideje továbblépni – adott magyarázatot Armstrong úr arra, hogy miért hagyta el Malajziát.

A több felajánlott lehetőség közül végül kimagaslott a Scania CER, ahol Peter Hornig hét sikeres éve után veszi át a vezetői széket. „Tudtam, hogy egy nagyon dinamikus piaci területről van szó, ahol ismét több országot kell összefogni. Igaz ugyan, hogy ez problémák forrása is lehet, ugyanakkor a több ország több lehetőséget is kínál. Természetesen Prágában élni fantasztikus.”
Egyelőre rövid ideje van új pozíciójában, Armstrong úr azonban máris határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogy a CER régiónak milyen irányban kell tovább haladnia. „Elöljáróban szeretném kiemelni, hogy a Scania CER csapata Peter Hornig vezetésével kiváló munkát végzett. Ezért nem akarok minden áron változásokat megvalósítani és új célokat kitűzni. Határozottan a néhány évvel ezelőtt megkezdett utat követjük majd, és fokozatosan feltárjuk azokat a területeket, ahol a jövőben lehetőség nyílik tevékenységünk tökéletesítésére.”


– Ami az értékesítési célokat illeti, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy az idei év végén mindhárom országban várhatóan átlagosan 18 százalék körül alakul majd a piaci részesedésünk. Ennél valamivel nagyobb lesz Szlovákiában, és lehet, hogy némileg kisebb Csehországban. A 18 százalékos piaci jelenlét nagyon jó érték, amely összevethető a többi európai országban elért eredményeinkkel. Természetesen ezen a területen is van még lehetőség a további fejlődésre. Ennek a pozíciónak a megőrzése szintén fontos feladat, mert a versenytársaink sem alszanak! – tette hozzá Armstrong úr, illetve számos olyan területet nevezett meg, ahol még fejlődhet a régió.

„Ezért olyan területekre kell a figyelmünket fordítani, mint a városi autóbuszok, az áramfejlesztő aggregátorok és az ipari motorok, ahol az értékesítés még csak a kezdeteknél tart. A szervizszolgáltatásokról sem szabad megfeledkezni, mert ennek köszönhetően ügyfeleink olyan megbízható partnerként tekintenek ránk, aki sokkal többet kínál pusztán önmagában a terméknél. Én ebben látom a legnagyobb erősségünket és potenciálunkat.”
 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..