MAN Lion's City
A most bemutatott közösségi közlekedésre fejlesztett járművek számos olyan újdonságot vonultatnak fel, amely megfelelnek a kor kihívásainak, elsődleges szempont volt a fejlesztésnél a biztonság javítása mellett a fokozott kényelem, és a takarékosság. Mindezeknek megfelelve egy igazán tetszetős, már az első benyomások alapján is minőségi jármű készült el az MAN gyártósorain.
Az első fényszórók is LED működésűek
Ami a külső megjelenést illeti, az első, ami feltűnő, a nagyméretű ablakok, amelyeknek köszönhetően rendkívül világos a belső tér. Új formatervet kapott a hátsó traktus és az első fényszórópár. Az utastérbe lépve a csuklós modelleken a korábbinál szélesebb ajtókon, feltűnő a világos színek használata, ami egy ilyen járműnél nem biztos, hogy praktikus, de mindenképpen vidámabb utazási élményt nyújt. A leendő utasok bizonyára értékelik majd, hogy mindkét oldalon teljes értékű páros üléseken foglalhatnak helyet. Az állva utazók számára új fejlesztésű, kényelmesebb fogást biztosító kapaszkodók állnak rendelkezésre, méghozzá sok helyen a járműben, könnyen hozzáférhető módon elhelyezve. Azoknál az ajtóknál, amelyek közelében mozgássérült számára alakítottak ki utazó-helyet, a fel- és leszállást segítő rámpa automatikus mozgatású, így a vezetőnek nem kell ki-be szállnia akkor, amikor egy kerekes székes utas kíván utazni a járművön. A belső világítás LED technikájú, csakúgy, mint a jármű összes világító-berendezése. A plafonra előre és hátra is vetítő információs monitorok helyezhetőek el. Sok helyen található USB csatlakozó. Mind a csuklós, mind a szóló kivitel végig alacsonypadlós, a csuklós járműveknél a középső harmonika is részben fényáteresztő.
Tágas és világos az utastér
Az új Lion’ City nem csupán ráncfelvarrás, egy teljesen új, számos műszaki újdonságot tartalmazó jármű. A legfontosabb, hogy teljesen új fejlesztésű motorokat kap a Lion’s City. A D15 jelölésű, soros hathengeres, 9 literes erőforrás, amely csak SCR technikával és fix geometriás turbófeltöltővel teljesíti az immár legszigorúbb Euro6d normákat is – bevezetése 2019 szeptember – 280, 330 és 360 lóerős kivitelben készül. A 330 lóerős motor csúcsnyomatéka 1400 Nm, amelyet rendkívül tág fordulatszám-tartományban képes a hathengeres leadni. A csúcsnyomaték 900-1600 fordulat/perc között rendelkezésre áll. Az új erőforrás különlegessége az Efficient Hybrid megoldás, amely egy különleges kivitelű, beépített start-stop rendszer. Ez gyakorlatilag egy kisfeszültségű, 48 volton üzemelő rásegítő, úgynevezett gyenge (mild) hibrid hajtást jelent. A kihajtótengelyre a lendkerék elé egy nagy átmérőjű elektromotort integráltak, amely képes a mozgási energiát elektromos árammá alakítani, a járművet mozgatni és ez szolgál a belsőégésű erőforrás indító-motorjaként is. Az új megoldás lényege, hogy megállásnál és elindulásnál a dízelmotor leáll, a hajtáshoz szükséges energiát a tetőn, a motor felett elhelyezett kisméretű energiatárolók biztosítják. Álló helyzetben ugyanerről a forrásról üzemel a jármű teljes világítása is. Az új technikai megoldásnak köszönhetően a gyártó 16 százalékos üzemanyag megtakarítást ígér, további előny, hogy a városi dugóban és a megállókban immár nem pöfög feleslegesen az új Lion’s City. A takarékos üzemeltetés érdekében jelentős súlycsökkentést is végrehajtott a gyártó. A kéttengelyes 12 méteres változat 1 130 kilogrammal könnyebb az elődmodellnél. Emellett a komfort és a menetstabilitás javítása érdekében az első futómű független kerékfelfüggesztést kapott.
Az új, D15-ös hathengeres motor a beépített mild-hibrid hajtással
Megújult a vezetőállás is. Az ergonómia kiváló, a vezetőülés rendkívül kényelmes. A központi műszeregység nem sokat változott, a központi kijelző immár színes monitor, az előírásoknak megfelelően a műszerfal és a kezelőpanel egy része – az ajtó nyitó-záró gombokkal együtt – a kormánykereket beállítva azzal együtt mozog. Több, praktikusan használható tároló-rekeszt kapott a pilóta, táskáján kívül a másfél literes üdítős palacknak is jut immár biztonságos elhelyezési lehetőség. Az új külső tükrök kiváló rálátást biztosítanak a jármű környezetére, a belső utasfigyelő tükör több részben osztott, segítségével a teljes belső tér megfigyelhető. A hátsó ajtók fölé kamera került, a felső konzolon elhelyezett monitoron kísérheti figyelemmel a vezető az utasok fel- és leszállását.
Renkívül világos, harmonikus a belső tér
Az új Lion’s City vezetése rendkívül könnyű. A start-stop rendszer semmilyen külön vezetői trükköt nem igényel, automatikusan teszi a dolgát. Az automatizált váltó finoman dolgozik, az átmenet a villanyhajtás és a dízelmotor bekapcsolódása között nem érezhető. A jármű rendkívül fordulékony, a kezelőszervek jól áttekinthetőek és kézre esnek.
Új a hátsó traktus, a tetőn, a motor fölött jól látható a mild.hibrid energiatárolója
Az új Lion’s City, amely szóló kivitelben 12, a csuklós pedig 18 méter hosszú, több variációban rendelhető ajtóképlettel készül, mind az utasok, mind a járművezető számára egy kényelmes, jól használható és takarékosnak ígérkező jármű.