MOL

Indul a MOL-csoport Junior Freshhh 2014 vetélkedője

2014.11.12.

November 27-ig lehet jelentkezni a MOL-csoport Junior Freshhh vetélkedőjére, ezen középiskolás tehetségeknek kell matematikai, fizikai, kémiai, biológiai és földrajzi feladatokat megoldaniuk.

Meghirdette online vetélkedőjét a MOL-csoport középiskolás tehetségek számára. A háromfős csapatok nem csak a szórakozásért, hanem értékes nyereményekért is játszhatnak. A Junior Freshhh-re idén már Horvátországból is regisztrálhatnak. A verseny ma kezdődik, jelentkezni november 27-ig lehet a www.junior.freshhh.net oldalon.

A MOL-csoport 2010 óta rendezi meg a középiskolásoknak szóló online vetélkedőjét, a Junior Freshhht. A programot tavaly Szlovákiában vezették be, idén pedig még egy ország csatlakozott. Már Horvátországból is várják a középiskolások jelentkezését. Az elmúlt négy évben több, mint 8200 diák, 2763 csapatban vett részt a versenyen, összesen 517 középiskolából.

A középiskolai tanárokkal együttműködve a MOL-csoport célja, hogy motiválja a diákokat, hogy már a kezdetektől részt vegyenek a természettudományokban, és növelje az érdeklődésüket a témában. Arra hívja a középiskolásokat, hogy legyenek a matematika, a fizika, a biológia és a földrajz bajnokai.


- A Junior Freshhh az első pillére a MOL-csoport tehetségtoborzó stratégiájának. Azokat a középiskolai diákokat szólítja meg, akik érdeklődnek a természettudományok iránt. A MOL-csoport további díjnyertes tehetségtoborzó programjai - mint a Freshhh és a Growww - egyetemi hallgatóknak, illetve már frissen végzett diplomásoknak szól. Befektetésnek tekintjük ezeket a tehetségtoborzó programokat. A diákok fejlődésének támogatása és követése kulcsfontosságú ahhoz, hogy kreativitást, új ötleteket és új perspektívát tudjunk a MOL-csoportba behozni – mondta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.

A vetélkedő két fordulóból áll. Először a diákoknak kell különböző, természettudománnyal kapcsolatos feladatokat megoldaniuk virtuális forgatókönyvek szerint. A második forduló az élő döntő. Ennek során a legjobb öt csapat versenyzik a fődíjakért. A leghatékonyabb iskolák is kapnak értékes nyereményeket.

- A Mol-csoport Junior Freshhh programjának célja, hogy a természettudományt szórakoztatóvá tegye a középiskolásoknak. A vetélkedő kérdéseinek fejlesztése közben a diákoknak 21 izgalmas feladatot állítottunk össze, melyet egy virtuális térben kell megoldaniuk – mondta Galambos Sándor, a MOL-csoport Képzés és kompetenciafejlesztés szakértője.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..