2025
Az Év Magyar Autója 2025 díjat a Magyarországon, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2025 díjat, amelyek kategóriájukban (elérhető árú autók, családi autók, flotta autók, prémium autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek.
Az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, a gyártók és importőrök összesen 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó, 2022-ben 58, 2023-ban és 2024-ben 39-39 autó közül választotta ki a zsűri a győzteseket. A 2025-ös évadban elsőként a Citroën (C3 Aircross), a DS (4 E-Tense), a Hyundai (Ioniq 5 N, Santa Fe phev, Tucson) és a Mazda (CX-80 két kategóriában) nevezett. A győzteseket 2025 tavaszán hirdetik ki, a díjakat a Budapest Automotive Summit 2025 konferencián adják át.
2024 győztesei
Az Év Magyar Autója 2024 díjat a gyártói kategóriában az Audi RS Q3 Sportback modellnek ítélték oda. A Magyar Év Autója 2024 díjat különböző kategóriákban a Toyota C-HR, a Nissan X-Trail, az Opel Astra Sports Tourer, a Volkswagen Touareg, a Volkswagen Amarok, a BMW M2 Coupé és a Mazda CX-60 nyerte el. Az Év Zöldautója 2024-ban a Hyundai Kona, az MG4, az MG5, a BMW i5, a Nissan Townstar EV Van és a Lexus RZ modell lett. A Közönségdíj 2024 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal az Opel Astra Sports Tourer, míg az Év Beszállítója 2024 oklevelet a KION ITS Hungary érdemelte ki. A zsűri 2025-ben is megválasztja az Év Autós PR-szakemberét, az elismerést idén Varga Zsombor, az Toyota és Lexus márkák hazai importőrének PR-igazgatója kapta.
További részletek a díjakról, a zsűriről, a nevezés menetéről, a verseny feltételeiről a www.evmagyarautoja.hu weboldalon találhatók.