Kia

Igazi belsősáv-söprő lett a Kia Telluride

2019.02.09.

Nyolcüléssel, akár 50:50 arányú nyomatékelosztású összkerékhajtással és bitang belső terekkel mutatkozott be a Kia valaha volt legnagyobb szabadidő-autója. Amerikában gyártják majd, és kizárólag ők is kapnak belőle.

Hosszú felvezetés után megérkezett a Kia minden eddiginél nagyobb városi terepjárója, a Telluride. Hogy mennyire nem Európának szánják, azt jól mutatja, hogy a Detroiti Autószalonon leplezték le, és a szintén amerikai igényekre szabott Hyundai Palisade alapjaira épül, méghozzá West Pointban, Georgia államban. Pedig talán ezen a féltekén is szívesen fogadna a közönség egy közel háromszáz lóerős (egész pontosan 291 LE), 3,8 literes V6-os motorral szerelt Kia SUV-ot, ami ráadásul 8 embert képes kényelemben szállítani. 8-fokozatú automataváltó juttatja el az erőt alapvetően az első kerekhez, ám opciósan akár mind a négy sarokba. Lelke a menetmód-választó lehet, ami számtalan variálhatóságot kínál: míg Eco és Smart módokban csak az erő 20%-át juttatja a hátsó kerekhez, addig Sportban már a 35%-át. A valódi móka az AWD Lock lehet, ami 50:50-es arányt kínál.

Igazi autópálya-söprő ábrázatot kapott a hatalmas Kia szabadidő-autó, buta kocka fényszórókkal, ám annál ízlésesebb hátsó lámpákkal. Odabent természetesen elképesztő terek várják az utasokat, lebegő tablettel és fabetétekkel. A Telluride is megkapja a dél-koreaiak legnagyobb, 10,25-colos érintőképernyőjét, ami okostelefon-tükörzésre is képes, valamint rendelhető lesz 10-hangszórós, 630-wattos Harman Kardon hifirendszerrel és konnektor nélkül telefontöltővel is. Nyolc főt szállítani nagy felelősség, ezért egy sor biztonsági rendszerrel rendelhető a Telluride: holttérfigyelő, hátsó keresztforgalomra figyelő, head-up display és éberségfigyelő. Természetesen már itt is rendelhető a Kia-Hyundai új fejlesztése, ami a hátsó ülésen maradt gyerkőcökre figyelmeztet. A Telluride már idén megkezdheti eladásait az USA-ban.

Forrás: 
Kia

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..