forgalmi engedély

Időzített bomba: 20 hónapja lejárt forgalmis autók közlekedhetnek hazánkban legálisan

2021.06.07.

A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg lejárt forgalmijukat. Ennek következtében az év végén előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon. A jogszabályok szerint azonban továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak.

Egyre több olyan autó jár az utakon, amelynek lejárt a forgalmi engedélye, ugyanis a veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ez az időszak most novemberig tart, miután májusban az Országgyűlés őszi ülésszakának első napját követő 15. napig meghosszabbították a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. Ennek köszönhetően az év végén már olyan gépkocsik is lehetnek majd az utakon, amelyek akár 20 hónapja nem rendelkeznek érvényes forgalmival.

Mint ismert, az első veszélyhelyzet 2020 március 11. és július 3. között tartott, és az akkoriban lejárt okmányok érvényességét egészen 2020. december 15-ig meghosszabbították. A második veszélyhelyzetet november 4-től rendelték el, amelyet először februárban, majd májusban ismételten meghosszabbítottak, így a veszélyhelyzet szeptember közepéig biztosan marad Magyarországon. A gépjárművel közlekedők számára ez azért fontos információ, mert a lejárt okmányok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak, tehát akár november végéig legálisan autózhatnak hazánk útjain.

„Fontos odafigyelni a dokumentumaink lejárati dátumára, mert késő ősszel már tétje lehet a halogatásnak” – hívja fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Kiemelte: „az év vége felé nagyon sok forgalmi engedély veszítheti el a gyakorlatban is az érvényességét, úgyhogy tanácsos időben vizsgaidőpontot foglalni, mert a 60 nap leteltével már nem lesz hivatkozási alap a veszélyhelyzet a lejárt dokumentumok kapcsán.”

Frank György rámutatott arra is, hogy a forgalmi engedélyek érvényességének hosszabbítása nem vonatkozott azokra a járművekre, amelyeknek az okmánya a két veszélyhelyzet, vagyis a 2020. július 3. és november 4. között járt le. Az sem mellékes, hogy a kormanyhivatal.hu már tavaly felhívta a figyelmet, hogy ugyan a veszélyhelyzet alatt meghosszabbodik a forgalmi engedélyek érvényessége, de a jogszabályok szerint továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak. Éppen ezért rossz állapotú, akár életveszélyes állapotban lévő gépkocsikkal útnak indulni továbbra sem szabad, még akkor sem, ha a jogszabályok erre lehetőséget biztosítanának.

kép: Police.hu

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....