autóexport

Idén lassul a kínai járműexport növekedése

2025.02.15.

Kína járműexportja idén várhatóan 5,8 százalékkal 6,2 millió járműre nő, ami a 2024-es 20 százalékos növekedéshez képest jelentős visszaesést jelent - derült ki a kínai autógyártók azövetségének (CAAM) adataiból.

A becsült export lassulása ellentétben áll a kínai járműeladások idén várható enyhe növekedésével, mivel a kiterjesztett politikai ösztönzők várhatóan fellendítik az eladásokat a világ legnagyobb autópiacán. A szövetség nem közölt hajtásláncok szerinti bontást a becsült exportról, de elmondta, hogy az elektromos járművek (BEV) exportja tavaly 10 százalékkal csökkent, míg a plug-in hibrideké 190 százalékkal nőtt.

A BEV-export tavaly 81 százalékot nőtt 2023-hoz képest, a plug-in hibridek (phev) exportja 48 százalékkal emelkedett. A gyengülés oka egyértelműen az Európai Unió által október végén a Kínában gyártott EV-kre bevezetett kiegészítő vámok hatása. Kína felszólította autógyártóit, hogy állítsák le a nagy beruházásokat a kínai gyártású EV-kre kivetett kiegészítő vámokat támogató európai országokban, jelentette a Reuters októberben.

Eközben a kínai autógyártók az Európába irányuló plug-in hibrid modellek exportjára helyezik a hangsúlyt, hogy ellensúlyozzák a további EV-vámokat. Kína összes autópiaci eladása - a CAAM előrejelzése alapján - idén 4,7 százalékkal emelkedik a 2024-es 4,5 százalékos növekedést követően.

A szövetség arra számít, hogy a tavalyi 36 százalékról 2025-re 24 százalékra lassul az EV-ket és a plug-in hibrideket is magában foglaló új energiahajtású járművek (NEV-k) értékesítésének növekedése. A CAAM tisztviselője, Xu Haidong szerint az autócsere-támogatások 2025-ig történő meghosszabbítása az egyik legnagyobb növekedésserkentő tényező, míg a gyenge belföldi kereslet, az éles verseny és a növekvő külső nyomás megrázó hatással lesz az autópiacra.
 

Kínában tavaly több mint 6,6 millió autó részesült állami támogatásban, amely akár 2800 dollárt is elérhetett, amennyiben az ügyfél NEV-modellt vett, és akár 2000 dollárt, amennyiben üzemanyag-hatékonyabb, belső égésű motorral hajtott járművet - derült ki a hivatalos adatokból.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
A német gyártó egy rózsával borított elektromos hot hatch-et állított ki Londonban a szerelem....
2025.02.15
1,4 milliárd dolláros adótörvény miatt – írja az orf.at.   ..
2025.02.15
A bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb olyan járműflottájával rendelkezik, amelynek tagjai OTA....
2025.02.15
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi....
2025.02.15
Divatos, látványos kütyük nélkül is hozza a jövő élménydús, könnyed vezetési élményét az Ioniq 5,....
2025.02.15
A Carlos Sainz-ot is a soraiban tudó brit istálló új néven folytatja 2025-től. ..
2025.02.15
A japán tuningcégek által már korábban felfedezett Hiace-hez már a gyári GR Sport kínálatából is....
2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....
2025.02.15
Kína járműexportja idén várhatóan 5,8 százalékkal 6,2 millió járműre nő, ami a 2024-es 20....