rendőrség

Hull a hó – téli közlekedésbiztonság a legkisebbek szemével

2015.01.08.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt évben is meghirdette közlekedésbiztonsági rajzpályázatát. A beérkezett gyermekrajzok olyanok, akár a láthatósági mellények; megelőzik a baleseteket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette gyermekrajz pályázatát „Hull a hó – téli közlekedésbiztonság gyermekszemmel” címmel óvodásoknak, alsó- és felső tagozatos iskolásoknak.

A bizottság fennállása óta gyakorlatilag szinte minden évben meghirdette rajzpályázatát. Mely ezáltal a tradicionális rendezvények sorát gyarapítja. Évente több száz rajz érkezett a területi, illetve megyei balesetmegelőzési bizottságokhoz. A 2014-es esztendőben a részvevők száma felülmúlta a korábbi esztendőkét, hiszen mindösszesen 919 darab pályamű érkezett be.

A műveket bírálók részéről alapvető elvárás volt, hogy sugározzon belőlük a közlekedésbiztonság fontossága, a téli közlekedés veszélyei és a balesetmegelőzés gondolata. Az így kiválasztott alkotások rangsorát a „művészi” kivitelre adott „pontszámok” döntötték el.

A legtöbb alkotást beküldő oktatási intézmény különdíját ebben az évben is a miskolci Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tagiskolája nyerte el, ahonnan összesen 75 pályamű érkezett.

Forrás: police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....