Das WeltAuto

Hosszú idő után először csökkent a használt autó behozatala

2018.04.13.

Idén márciusban 4,7 százalékkal kevesebb használt autót hoztak be külföldről, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy 2012 óta először teljesített alul egy adott időszakban ez a terület az egy évvel korábbi eredményhez képest. A Datahouse* adatai szerint az első negyedév összességében ennek ellenére 9,4 százalékos növekedést hozott az import területén, de a növekedés mértékén érezhető a csökkenés, tavaly ilyenkor ugyanis még 17 százalékot nőtt a piac. Az import listát a Volkswagen vezeti három hónap után.

Tavaly év végén lassult a használt autó import, a korábbi 15-20 százalékos növekedési ütem ugyanis 9 százalék környékére csökkent. Ezt a szintet tartotta idén is a terület, január és március között 9,4 százalékot emelkedett a külföldről Magyarországra behozott kocsik száma. Eddig 38.018 négykerekű érkezett a határon túlról, 3.263 darabbal több, mint 2017 hasonló időszakában. Érdekesség azonban, hogy 2012 óta először fordult elő, hogy egy adott hónap kisebb darabszámot mutat az egy évvel korábbi adatnál: 2018 márciusában 4,7 százalékkal kevesebb kocsi érkezett hozzánk 2017 márciusához képest. A regisztrált kocsik 61 százaléka bizonyult tíz évesnél idősebbnek, s mindössze 20 százalékban választottak a vevők öt évnél fiatalabb járművet.

"A piac telített, folyamatosan nő az újautó értékesítés, ráadásul január elsejétől kötelezővé vált az eredetiségvizsgálat a külföldről érkező autókra, ami az import csökkenését vetítette előre. Mindezek mellett még mindig szükség lenne olyan rendszer szintű ösztönzőkre, amik a fiatalabb, környezetbarát autók felé terelik a vevők figyelmét" - vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Az érdeklődés az alsó-középkategóriás autók iránt volt a legmagasabb (10.229 autó), de sok felső-középkategóriás jármű (7.148 autó) és egyterű (6.778 autó) is vevőcsalogatónak bizonyult.

A márkák rangsorában a Volkswagen (4.574 autó) az Opelt (4.060 autó) és a Fordot (3.787 autó) megelőzve végzett az élen, a prémium kategóriát viszont a BMW (2.447 autó) nyerte az összesített negyedik hellyel, hatodikként zárt az Audi (2.341 autó), hetedikként pedig a Mercedes (2.305 autó). A típusok esetében viszont a Ford Focus (1.448 autó) mutatkozott a legnépszerűbbnek, az Opel Astra (1.397 autó) és a Volkswagen Golf (1.291 autó) fért fel még a képzeletbeli dobogóra.

A legtöbben ezúttal is Budapesten (6.284 autó) választottak import autót, de Pest megyében (6.008 autó) is népszerűek voltak a külföldi, másodkézből vásárolt kocsik, Nógrád megyében (731 autó), Békés megyében (853 autó) és Heves megyében (992 autó) azonban még az 1000 darabot sem érte el a kocsik száma, így ezek a területek zárták ezt a listát.

*Forrás: DATAHOUSE Kft.

Adatok forrása: BM NYHÁT

"A lassulás jó hír a hazai állományra nézve, jó hír a vásárlóknak, ugyanis a tapasztalat továbbra is azt mutatja, hogy változatlanul az idős, rossz állapotú, ismeretlen előéletű kocsik jönnek hozzánk Európából, legfőképpen a német piacról, amik hosszútávon jelentős anyagi terhet róhatnak a gyanútlan tulajdonosok nyakába. A fiatal, ÁFA-csalt kocsik pedig a legálisan tevékenykedő kereskedések mindennapjait nehezítik, így számukra is kedvező lehet ez a tendencia" - tette hozzá a Das WeltAuto márkaigazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....