pápamobil
A katolikus egyházfők által használt pápamobilok egyik legjobbja és legeredetibbje minden bizonnyal az, amelyik 1987-ban készült II. János Pál pápa számára második argentin látogatása előtt.
A képen látható pápamobilt a Sevel Argentina autógyártó cég gyártotta. A különleges jármű alapja egy Chevrolet C-szériás pickup kisteherautó, annak is a nagy teherbírású C-30-as változata dupla hátsó gumikkal. A könnyebb S-10-es modell, amelyet ebben az autógyárban gyártottak, nem volt alkalmas erre a célra. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a golyóálló üvegből készült speciális felépítményű autó saját tömege elérte a 4,5 tonnát!
Az golyóálló üveggel fedett, platón elhelyezett szobában három forgószék fért el, két egyforma, és a harmadik, valamivel kényelmesebb, amelyet a szentatya használt.
Az autó még „csecsemőkorát” sem élte meg, és II. János Pál elutazása után máris nyugdíjba vonult. A pápamobil a Buenos Airestől 68 kilométerre északnyugatra fekvő Luján város Enrique Udayendo múzeumába került, ahol jelenleg is megtekinthető.
A Sevel Argentina vállalatot 1981-ben alapították a Fiat és a Peugeot helyi leányvállalatainak egyesülésével. Három évvel korábban Európában a Fiat SpA és a PSA Peugeot Citroen közös vállalatot hozott létre a Sevel néven (Société Européenne de Véhicules Légers. Ami az argentin céget illeti, mindkét márkából sokféle autót gyártottak ottt, köztük például a Fiat Fiorinót, Fiat 619-et és Peugeot Partnert). Hat éven át, 1985-től 1991-ig gyártották licenc alapján a harmadik generációs Chevrolet C-10 kisteherautókat is, amilyenből komoly átalakítás után lett a szóban forgó pápamobil is. A Sevel Argentina cég 1999-ben zárta be kapuit.
A pápai autók története pedg csaknem 125 évre nyúlik vissza. Az első pápai autó egy Itala márkájú személyautó volt, amely 1909-ben került a Vatikánba. Az egyházfők évtizedeken átl elsősorban reprezentációs célokra használtak luxusautókat, de II. János Pál ellen a római Szent Péter téren 1981-ben – nyitott gépkocsiban - elkövetetett merénylet mindent megváltoztatott. A pápamobilokkal szembeni első számú követelmény a biztonság lett. Gyakorlatilag onnantól kezdve nevezik pápamobiloknak a golyóálló üveggel ellátott, a pápák számára gyártott járműveket, amelyekből néhány tucat készült világszerte.