Lexus

Hogyan tegyünk tönkre egy csodálatos autót egy ízléstelen hátsó szárnnyal?

2022.05.06.

Sokak szerint a Lexus LC az egyik legszebb autó, amit valaha Japánban gyártottak, ettől azonban még néha előfordul, hogy egy-egy barbár tulajdonos megpróbálja a saját ízlésére formálni az elegáns túrakupét. Bárcsak ne tennék!

Fukuicsi Tokuo felügyeletével, Mori Tadao főtervező által megrajzolt LF-FC kupét 2012-ben dizájntanulmányként mutatták be a Detroiti Autószalonon, eredetileg mindössze annyi lett volna a feladata, hogy a nagyközönségnek bemutassa a Lexus új, moduláris GA-L padlólemezében rejlő lehetőségeket és a jellegzetes, orsó alakú hűtőmaszkról könnyen felismerhető L-finesse formanyelv új nemzedékét. Arra azonban senki sem számított, hogy olyan lelkes fogadtatásban részesül a meseszép koncepcióautó, mint az LFA óta egyetlen másik Lexus sem.

Toyoda Akio, a Toyota-konszern elnöke is rendkívül elégedett volt a dizájnnal, ami minden bizonnyal nagyban közrejátszott abban, hogy Fukuicsit a Toyota-csoport dizájnigazgatóját 2014 áprilisában a Lexus International elnökévé is kinevezte.

Nem csoda, hogy a pozitív visszajelzések hatására úgy döntöttek, hogy szériaautót készítenek az LF-FC-ből, persze ragaszkodtak hozzá, hogy amennyire lehet, hűek maradjanak az eredeti formához, ami a műszaki szempontok miatt nem volt egyszerű. Például hatalmas kihívást jelentett a mérnököknek, hogy az LC-re keresztelt szériaautó extrém lapos orr-részbe beférjen a komplex hibrid hajtásrendszer, a két hatalmas, 21 colos kerék és két helyigényes, kettős keresztlengőkaros első futómű is.

Tényleg alig változott a műremeknek is beillő karosszéria a 2017 tavaszán indult sorozatgyártásig, megmaradtak a kisírt szemhez hasonló LED fényszórók is, amelyeknél kisebb búrájúakat még nem hordott magán egyetlen másik szériaautó sem. Rímelnek rájuk a szintén könnyező hátsó lámpák, amelyeknek végtelenített hatást keltő, tükrös-fénygyűrűs belső mintázatának nézegetése valószínűleg hipnotikus állapot előidézésére is alkalmas.

Azonban ezt a gondosan kimunkált, évek hosszú munkája alatt tökéletesre csiszolt formát is el lehet rontani pár utólagos kiegészítővel, ahogy azt a képen látható, Amerikában fotózott LC 500 kupé tulajdonosa sikeresen meg is valósította. Eleve érthetetlen, hogy miért tett egy csúnya hátsó szárnyat a letisztult vonalú csomagtérfedélre, amikor oda a Lexus-mérnökök már eleve terveztek egy légterelőt, amely persze csak egy bizonyos sebesség fölött nyílik ki, mégpedig automatikusan. Az meg pláne kérdésessé teszi a módosítás értelmét, hogy a tuningszárny hátrafelé dől, amivel sok leszorítóerőt biztosan nem tud termelni. Egyetlen mentsége lehet a tulajdonosnak, mégpedig az, hogy az utólagos légterelőt legalább lefényeztette a karosszéria vörös színére. De aki ennek tudatában netalántán azt hinné, hogy némi jó ízlés mégiscsak szorult belé, az a krómozott rendszámkeret, valamint a „Hot Wheels", a „size matters" és a nőcis matricák láttán biztos, hogy módosítja az álláspontját.

Fotó:Toyota

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....