portré

Háromszáz autós rajz felett jár Bánffi Tibor II. rész

2021.10.07.

Száz autós rajzot megvásárolt Bánffi Tibor szegedi grafikustól tavasszal a Közlekedési Múzeum, ennél persze sokkal többet készített már az 1885-ös Benztől a Ford T-modelen át az 1980-as Lada 1200-esig.

Bánffi Tibor szerint a régi autók még „mosolyogtak”, a mai kocsik agresszív világunk tükörképei, elveszítették a márkára jellemző vonásokat. – Akkor a szükséglet irányította az autótervezők ceruzáját, ma sokkal inkább a marketingszempontok vezérlik a formatervezőket. Akkor még, ha két autó elment egymás mellett, a vezetőik egymásra mosolyogtak és barátságosan intettek. (Igaz egyesek ma is intenek, de másképpen). Napjainkban gyakoribb az agresszív vezető az utakon, hisz az brutális terepjárók is ezt sugallják, mert az autó "öltöztet". Azért el kell ismerni, hogy egyre több az udvarias magatartás is – mondja a grafikus. (Írásunk első része itt olvasható.)

Régi autók a monitoron.

Egy ábra megrajzolása átlagosan egy nap szükséges, de a bonyolultabbakhoz több is kell. Ahhoz, hogy a rajzok méretarányosak, helyesek legyenek, nem kevés keresgélés szükséges az interneten. Bánffi Tibor temérdek fotót átnéz, mire sikerül megszerkesztenie pontosan egy-egy sziluettet. Fontos jellemzője az autóknak az alaktényező, az áramvonalasság mutatója. A férfi több más műszaki adattal együtt minden rajz sarkában feljegyzi ezt is.

– Napjaink autóinak alaktényezője átlagosan 0,3 körüli értéknél tart. Járay Pál a légellenállás járművek üzemeltetésére gyakorolt hatását már 1922-ben felismerte. Tapasztalatait Barényi Béla, Ferdinand Porsche (Bogár) és Hans Ledwinka (Tatra) is hasznosította. Hihetetlen, hogy az 1934-es Tátra T77-es modell cW értéke csupán 0,25 volt. Egy mindössze 60 lóerős kocsival 150-es sebességet lehetett elérni – hangsúlyozta Bánffi Tibor.

Sokat kutatta Galamb Józsefet és a Fordot.

Galamb József és Henry Ford munkássága Bánffi Tibort régóta foglalkoztatta. – Több alkalommal tartottam erről előadást középiskolásoknak, először a Vedresben Szegeden, utána Makón Galamb József szakközépiskolában. Próbáltam vidáman szerkeszteni az előadást, hogy lekösse a fiatalokat is. Ezért becsempéztem néhány burleszk filmjelenetet, melyben Ford T modell is szerepelt. Az elején nagyon izgultam, de jól sült el a dolog, éppen belefértem a negyvenöt perces időkeretbe – emlékszik vissza. De járt a Dériben is és a nagy múltú Szegedi Közéleti Kávéházban is beszélt Galambról.

– Akkor a Ford dilim idején, ami legalább három évig tartott, gyakran jártam át a József Attila Múzeumba Makóra és sokat beszéltem a történész és nyugalmazott múzeumigazgató Halmágyi Pállal, illetve Szilágyi Lászlóval, a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének elnökével is. Többen segítették a munkámat, köztük Medgyesi Pál, akivel halála előtt egy héttel még egy "munkaebédet" tartottunk és a makói levéltár vezetője, Urbancsok Zsolt is. A tabló kivitelezését támogatta Halkó Pál is.

Bánffi Tibor tablói Mindszenten.

Nyáron meghívták a kiválóan szervezett XII. Mindszenti Veteránjármű Találkozóra, oda vitte először az összes tablóját kiállítani. A főszervező, Csatlós Lajos (Lui) érdekességképpen megkérte, hogy állítson össze egy kvízt az autókról. Feladatok és állomások voltak Mindszenten, körbejártak a versenyzők. – Én is egy megálló voltam a tablóimmal, a résztvevők egy általam összeállított 20 pontból álló kvíz kérdéssort töltöttek ki. A rajzokból merítettem, így a versenyzők nagy része kénytelen volt végigbogarászni azokat, volt, hogy két tucat ember is tolongott a tablóim előtt. Minden jól sikerült, több mint 200 kvízt töltöttek ki. Akik sok kérdés eltaláltak, azok képeslapot kaptak Ford T-modellről, amit akár postán is fel lehet adni. Volt egy kedves pár, akinek csak 6 sikerült a 20-ból. Meglepődtek, mert ők is kaptak képeslapot, mint abszolút negatív rekorderek. Ezen jót derültünk – emlékszik vissza nyári programra.

A grafikus álma egy autóskártya.

Ahogy e sorok írója, úgy Bánffi Tibor is szeretett gyermekkorában autós kvartettel játszani, így azután ő is csinált egy XXL paklit. 128 lapos, de már bőven 200 lapost is össze tudna állítani. – Van honnan meríteni, megvan az alap, már 300 autós rajz felett járok. A legvégső tervem az, hogy elérjem az 500-at, ami akár talán már Guinness-rekord is lehet – mondja bizakodva.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.22
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a....
2021.10.22
Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb pénteken az első szabadedzésen a Forma-1-es....
2021.10.22
Ha nem vársz sokat, nem fogsz csalódni. ..
2021.10.22
Pick up-kedvelők számára érdekesség, hogy a Nissan vadonatúj Frontier 2022 NISMO Off Road....
2021.10.22
Az M3-ason baleset, az M43-ason a tranzitforgalom, az M0-áson műszaki hibás teherautó okoz....
2021.10.22
A 2022-ben rajtoló, teljesen megújult Air Race világbajnokságon egy bevált páros is ott lesz a....
2021.10.22
Szeptemberben nem adtak el egy Ferrarit sem, de nem volt rossz hónapjuk a luxusautó-kereskedőknek....
2021.10.22
Lezárták az 67-es utat Mozsgó és Szigetvár között baleset miatt – tájékoztatta a Baranya Megyei....
2021.10.22
Károkat és közlekedési fennakadásokat okozott és egy halálos áldozatot is követelt Németországban a....
2021.10.22
A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az....