portré

Háromszáz autós rajz felett jár Bánffi Tibor I. rész

2021.10.04.

Száz autós rajzot megvásárolt Bánffi Tibor szegedi grafikustól tavasszal a Közlekedési Múzeum, ennél persze sokkal többet készített már az 1885-ös Benztől a Ford T-modelen át az 1980-as Lada 1200-esig.

Szegeden, a mai Csonkában, akkor még Rózsa Ferenc szakközépiskolában mezőgazdasági elektromos berendezés szerelő szakon végzett Bánffi Tibor, utána a Budapesti KTMF főiskola autógépész szak következett. – Nem voltam jó tanuló, a szakrajzot sem igazán szerettem, de ha volt kedvem és rászántam magam, megrajzoltam a szobatársamét is. Egyszer azért kaptunk két-két egyest mindketten, mert nem hitte el a tanárnő, hogy mi csináltuk. Igaz, a korábban beadott rajzaim alapján joggal gyanakodhatott – mondta.

Bánffi Tibor egy kisebb tablóval.

Főiskola után a szegedi Volánhoz került, mindig szeretett volna újításokkal foglalkozni, végül újítási előadó lett belőle. 5000 dolgozó volt a cégnél és több mint 500 újítást adtak be egy év alatt a munkatársak. – A 10 százalékos kreatív populáció nagyon jó arány, ma egy cég erre összetenné a kezét, abban biztos vagyok – emlékszik vissza a boldog békeidőkre.

Mindenféle akciókkal ösztönözte ezt a kreativitást, például újítási hónapokat és különféle akciókat szervezett. Ehhez minden támogatást megkapott Turáni Antal osztályvezetőtől, majd Gáti Gyulától és Kardos János igazgatótól. A progresszív jövedelemadó bevezetése nem tett jót az újítókedvnek, nagyon megcsapolta a díjazást. – Kétszáz helyett 12 újítást adtak csak be fél év alatt a dolgozók, ki is söpörték az értéket a szemétbe, mint "szocialista csökevényt". Nem igazán maradt más választásom, nem küldtek volna el, de jöttem magamtól. Akkor csináltam egy dekorációs vállalkozást úgy, hogy lövésem sem volt a szakmáról, a társam tanított be, mindig szerettem az új kihívásokat – beszél élete nagy fordulatáról.

Minden rajz számítógépen készül.

Úgy alakult, hogy megragadt, évtizedeket dolgozott grafikusként, mára nyugdíjas. Az 1885-ös Benz modelltől az 1980-as Lada 1200-esig szinte minden típust kiválóan ismer Bánffi Tibor, aki kutatásaihoz kapcsolódóan kezdett autókat tanulmányozni, majd rajzolni. - Írt egy Fordról szóló könyvet, abban sok fotót felhasznált, de amikor felmerült jogdíjkérdés problémája, a rajzasztalhoz ült és gyorsan ráérzett az alkotás ízére.

Kedvencei a kisautók, szerinte az a fontos, hogy egy család ne vegyen egy vagy két kategóriával nagyobb kocsit, mint amire szüksége van. Úgy látja, sok a divatterepjáró, ami lehet, hogy talán sosem lát terepet. A jólét Zöld megközelítésben nézi a világot, ami egybeesik a környezettudatossággal is.

Kis autók a polcon.

– Hová tűntek a népautók? címmel írtam nemrégiben egy kis jegyzetféleséget. Ekkor fogtam hozzá olyan népautók megörökítéséhez, mint a Volkswagen Bogár, a Trabant 601, Morris Mini Minor, a Citroen 2 CV és a Renault 4-es. Számítógépen készítettem az első méretarányos rajzokat. Mára több mint 300 felett járok – mondta portálunknak Bánffi Tibor. Később elkalandozott az autóbuszok és a mozdonyok felé, ezek is kedvencei, főleg a magyar gyártású Ikarusz buszokat rajzolta.

– Száz autós rajzot megvásárolt tőlem tavasszal a Közlekedési Múzeum, Hídvégi János közreműködésével, de sokat segített ebben Szklenárik Fanny is. Látva a kivitelezést, rendeltek tőlem mozdonyok és személyszállító vagonok rajzait is. Ezek közül a Horthy Miklós legendás szerelvényének nemrég bemutatott étkezőkocsija azért bizonyult nehéznek, mert nem volt méretarányos kiindulási pont, csak egy két méret– mesél a közelmúlt egyik munkájáról, ami megerősítést adott neki a továbbiakhoz.

Mozdonyrajzokat is rendeltek Bánffi Tibortól.

Írásunk második részét itt olvashatják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....