Forma-1
Közel egy órával el kellett halasztani az Maláj Nagydíj időmérő edzését a szakadó eső miatt. Az eső nem zavarta Lewis Hamiltont, aki megszerezte idei második pole pozícióját, bár jóval szorosabb küzdelemben, mint ahogy arra a szabadedzések alapján számítani lehetett. A Q3-ban futott 1:59.431-es köre ugyanis csak 55 ezreddel volt jobb a második helyen végző Sebastian Vettelénél.
A négyszeres világbajnoknak nem indult simán az edzés, eleinte nem működött rendesen a hajtáslánc a Red Bulljában, de aztán megjavult az RB10. Vettel úgy érezte, meglehetett volna a pole, mivel hagyott még javítási lehetőséget a legjobb körében. A végén azért nem tudott javítani, mert forgalomba keveredett, aztán meg egy másodperccel a leintés után kezdte volna meg az utolsó gyors körét, ami így már nem lett volna érvényes.
Nico Rosberg végzett a harmadik helyen, a német versenyző csak az utolsó pillanatban tudta letaszítani a képzeletbeli dobogóról Fernando Alonsót. A spanyol ferrarisnak nem volt sima az időmérője, a Q2-ben ugyanis összeütközött Daniil Kvyattal, a Toro Rosso 19 éves újoncával. Az orosz versenyző egy rövid féktávot követően bebújt Alonso mellé a 9-es kanyarban, a spanyol nem vette észre, és ráhúzta az autóját. Egyikük versenyautója sem sérült meg nagyon az incidensnél, később mindketten folytatni tudták, de az esetet kivizsgálják a sportfelügyelők.
Daniel Ricciardo végzett ötödikként Kimi Räikkönen előtt, a Ferrari finnje most először végzett csapattársa mögött a hétvégén. Nico Hülkenberg behozta a Force Indiát a hetedik helyre, mögötte Kevin Magnussen (McLaren) végzett, aki a Q3-at intermediate gumikkal kezdte meg, de esőgumikkal fejezte be. Csapattársa, Jenson Button végig kitartott az interek mellett, de ez nem jött be neki, mivel az utolsó, 10. helyet szerezte meg a Q3-ban. Közéjük a Toro Rosso versenyzője, Jean-Eric Vergne férkőzött be.
Nem jött jól az eső a hátsó tengely tapadásával küszködő Williamsnek, mivel Felipe Massa és Valtteri Bottas csak a 13.—14. helyen végzett. A Lotusok közül csak Romein Grosjean fért be a Q2-be, de ott egy megpördülés miatt nem tudott előrébb lépni a 16. helynél.
Az időmérő legfélelmetesebb pillanatát a Caterham újoncának, Marcus Ericssonnak köszönhetjük, akia 3-as kanyar kijáratánál ráment a vizes kerékvetőre, amitől elvesztette az uralmát az autója fölött, és a kerítésbe csúszott. Ott azonban nem állt meg, egy féktávot jelző hungarocell táblát is kiütve végül a pályán állt meg az alaposan összetört versenyautóval. A svéd pilóta nem sérült meg, utólag elismerte, hogy ő hibázott.
1. Lewis Hamilton Mercedes 1m59.431s
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m59.486s +0.055s
3. Nico Rosberg Mercedes 2m00.050s +0.619s
4. Fernando Alonso Ferrari 2m00.175s +0.744s
5. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 2m00.541s +1.110s
6. Kimi Räikkonen Ferrari 2:01.218s +1.787s
7. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 2:01.712s +2.281s
8. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 2:02.213s +2.782s
9. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 2:03.078s +3.647s
10. Jenson Button McLaren-Mercedes 2:04.053s +4.622s
a Q2 kiesői
11. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 2:02.351s +3.310s
12. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 2:02.369s +3.328s
13. Felipe Massa Williams-Mercedes 2:02.460s +3.419s
14. Sergio Perez Force India-Mercedes 2:02.511s +3.470s
15. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 2:02.756s +3.715s
16. Romain Grosjean Lotus-Renault 2:02.885s +3.844s
a Q1 kiesői
17. Pastor Maldonado Lotus-Renault 2:02.074s +4.891s
18. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 2:02.131s +4.948s
19. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 2:02.702s +5.519s
20. Kamui Kobayashi Caterham-Renault 2:03.595s +6.412s
21. Max Chilton Marussia-Ferrari 2:04.388s +7.205s
22. Marcus Ericsson Caterham-Renault 2:04.407s +7.224s