Forma-1

Hamilton rajtol az élről Malajziában

2015.03.28.

A világbajnoki címvédő csak egy hajszállal verte meg Sebastian Vettelt az esős időmérőn Sepangban.

A Maláj Nagydíj időmérőjében a Q2-t félbe kellett szaktani egy heves esőzés miatt, a váratlan esemény Kimi Räikkönent érintette a legrosszabbul, aki csak a 11. helyen állt ebben a pillanatban egy feltartás miatt, és utána a vizes pályán természetesen már nem tudott javítani. Körülbelül fél órás csúszással indult újra az időmérő edzés, mikor elállt az eső, de továbbra is vizes pályán kellett futnia az autóknak.

Lewis Hamiltonnak a Q3-ban már az első, intermediate gumikkal futott köre is elég volt a pole pozícióhoz. A 30 éves brit versenyző pályafutása 150. nagydíján a 40. alkalommal szerezte meg az első rajtkockát, ezúttal szoros versenyben. Kisebb meglepetésre Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, aki, ha nem hibázik a gyors körében, akár az első helyet is megszerezhette volna, mivel a hátránya csak 74 ezred volt Hamiltonhoz képest. A harmadik rajtkockát Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg, aki magát hibáztatta amiatt, hogy nem tudott bekerülni az első sorba, állítása szerint a nedves pályán is kiemelkedően jó volt a gumik tapadása.

Alighanem az esős időnek volt köszönhető, hogy a gyengélkedő Renault erőforrással szerelt Red Bull autók foglalhatják el a harmadik sort a rajtrácson, sőt, mögöttük is a francia motorral hajtott Toro Rosso indulhat majd a 17 éves Max Verstappennel a volánnál.

Az 56 körös Malajziai Nagydíj vasárnap 9 órakor rajtol majd.

Eredmények:

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:49.834s

-

2

Sebastian Vettel

Ferrari

1:49.908s

0.074s

3

Nico Rosberg

Mercedes

1:50.299s

0.465s

4

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:51.541s

1.707s

5

Daniil Kvyat

Red Bull/Renault

1:51.950s

2.116s

6

Max Verstappen

Toro Rosso/Renault

1:51.980s

2.146s

7

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:52.473s

2.639s

8

Romain Grosjean

Lotus/Mercedes

1:52.980s

3.146s

9

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:53.179s

3.345s

10

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:53.260s

3.426s

11

Kimi Räikkonen

Ferrari

1:42.173s

-

12

Pastor Maldonado

Lotus/Mercedes

1:42.197s

-

13

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:43.022s

-

14

Sergio Pérez

Force India/Mercedes

1:43.468s

-

15

Carlos Sainz

Toro Rosso/Renault

1:43.700s

-

16

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1:41.308s

-

17

Jenson Button

McLaren/Honda

1:41.635s

-

18

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1:41.745s

-

19

Roberto Merhi

Marussia/Ferrari

1:46.677s

-

20

Will Stevens

Marussia/Ferrari

-

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..