Balogh Zoltán

Haltenberger: 1900-ban megszervezte az első automobil-vezetői tanfolyamot

2015.07.15.

Haltenberger Sámuel (1875-1956) a múlt századelő jeles automobilistája, az aradi MARTA autógyár igazgatója, 1915-től az Autótaxi Rt. (szürke taxi) megalapítója, az ország akkor legnagyobb személyfuvarozó vállalatának tulajdonosa. Automobil szakértő és szaktekintély, akit a tisztelet jeléül a taxisok is „csak” Samunak neveztek! Azt pedig csak kevesen tudják róla, hogy ott volt már az automobil hőskorában is, 1898-ban ő hozta be a francia Peugeot Livraison ős-automobilt, ami a legrégibb megmaradt ősautó Magyarországon, és ami ennél is több, ő szervezte meg hazánkban az első automobil-vezetői tanfolyamot.

Hatenberger Sámuel Kassán született, a székesfővárosi József Műegyetemen szerezte gépészmérnöki diplomáját, már fiatalon a Magyar Posta főmérnöke. Nemcsak műszaki felkészültségével, nyelvtudásával is kitűnt, szlovákul, csehül, németül, angolul és franciául, - öt nyelven beszélt. A Magyar Posta már 1896-tól kezdett foglalkozni a levélgyűjtés, csomagszállítás korszerűsítésével, lovak helyett az automobilok rendszerbe állításával. Haltenberger Sámuelt és Kolossváry Endrét bízták meg a Nyugat-európai automobilok tanulmányozásával, Münchenbe, Zürichbe, majd Párizs melletti Audincourt városba utaztak, heteket töltöttek a francia Peugeot gyárban. Haltenberger megtanulta itt az automobil vezetését, hivatalos vizsgát is tett, majd engedélyt kértek és megvásárolták az 1898-as Peugeot Livraison alvázat. Az automobil hajón érkezett Fiuméba, onnan postai küldeményként vasúton szállították Budapestre, a posta telephelyére. Az önhordó alvázra kocsiszekrényt terveztek, amit a Posta kiváló bognárai és a lakatosai készítettek el. Amíg építették a karosszériát, addig Haltenberger három géplakatossal megismertette az automobil teljes szerkezetét, karbantartását, megtanította őket vezetni. A Kőbányai úti jármű-telep udvarán gyakoroltak, ahol a postalovak ijedeztek az automobil hangos és szokatlan pöfögésétől.

A Peugeot Livraison nemcsak a legrégibb automobil Magyarországon, hanem az első oktatójármű is,  ős-tanulókocsi! Az eredetileg megvásárolt automobil (balra) a Posta-járműtelep udvarán, faküllős kerekekkel, fúvott gumiabroncsokkal. Huszonöt évig volt üzemben, szolgálta a postai csomagszállítást, sokszor használták tanulókocsinak. Megúszta a világháborúk viszontagságait, szerencsére idejében a Közlekedési Múzeumba került.

Az ötvenes években restaurálták, teljesen új karosszériát kapott (jobbra).  Magyarország legrégibb, 117 éves közhasználatú automobilja, elvileg ma is üzemképes, egy alapos szerviz után elindítható lenne.

Ez után pedig a Magyar Posta automobil kísérletei olyan jól haladtak előre, hogy 1900-ban már tizenkilenc Peugeot féle, De Dion Bouton rendszerű és az addigra már elkészült két Csonka féle, háromkerekű automobilt vásároltak.

Még ugyanebben az évben elindították az első automobilvezetői tanfolyamot is.

Haltenberger azzal kezdte a tanfolyamszervezést, hogy a postaállomás személyzetéből kiválasztott harminc lovakat szerető, kerékpározni tudó sofőr jelöltet. Elkezdődtek a reggel nyolctól este hatig tartó foglalkozások, a három hónapos tanfolyam.

Műszaki leírás, tananyag nélkül! A gyakorlati megismerésre, a tapasztalásra alapoztak. A vasas szakmák alapműveleteinek elsajátítása után, módszeresen szétszedték, majd összerakták az ismeretlen automobilt. Alaposan megvizsgálták szerkezetét, a legfontosabbnak az automobil karbantartását,  ápolásának teendőit tartották. Csak a műszaki ismeretek alapos elsajátítása után kezdtek hozzá a vezetés gyakorlásához. Minden automobilnak megvolt a gazdája, aki egyénileg felelt műszaki állapotáért. Először a járműtelep udvarán gyakoroltak, majd kivonultak a közeli Népligetbe, az egykori bérkocsis céhek gyakorló pályáját használták. A Posta leendő sofőrjei szlalomoztak, gyakorolták az elindulást, a fékezést, a megállást, de a kisebb-nagyobb vizes árkokban még terepezésre is volt alkalmuk. Innen persze haladtak tovább, a Vajda Péter utca környékén az akkor épülő tisztviselő telepen gyakoroltak, kisebb csoportokra tagolódva, fokozatosan ismerkedtek meg a Kerepesi út és a Baross tér szekerekkel, fiákerekkel, konflisokkal, gyalogosokkal teli forgalmával. Később áthajtottak Budára is, a hegyi utakon is „motoros kocsiztak” az emelkedőn való indulást is gyakorolták.  A három hónapig tartó kemény gyakorlás után - az oktatók javaslatára - a Magyar Posta „automobil-vezető” minősítést, bizonyítványt adott a jelölteknek. A tanfolyam szakmai alaposságára utal, hogy rendkívüli esemény nem történt, sem a posta járműtelepén, sem az utcai forgalomban. Akkor még hivatalos KRESZ nem lévén, a rendőrhatóság is rendben találta Haltenberger Samu úttörő tevékenységét. 

Eljött a nap, amikor 1900. november 19-én  a Posta levélgyűjtő automobilistái egyenként kirajzottak a székesfővárosba, a korábbi ló-üzemről teljesen átnyergeltek a motoros üzemre.  Naponta átlagosan 40 km-t futottak, de nem volt könnyű sétagalopp a motoros triciklik vezetése.

Csak egy nagyon rövid műszaki leírás: a jármű hátsó tengelyére volt ékelve az egyhengeres alig több mint 2 lóerős motor, lánchajtással, kuplung, sebességváltó és differenciálmű nélkül! A jármű rugózatlan szerkezete, a század eleji rázós, macskaköves utak alaposan próbára tették a vezetőket is. Már az elindulás nagy gyakorlatot, ügyességet kívánt, sokszor izzadásig kellett taposni a pedálokat, hogy beinduljon a motor. A megállási művelet pedig úgy történt, hogy a fékezéssel, a gyújtás kikapcsolásával egyszerűen lefullasztották a motort. A hátsó tengely fölött helyezték el a levélgyűjtő zsákot is, ami esetenként az 50 kg-ot is meghaladta, de itt (a nyereg alatt) volt a 15 literes üzemanyagtartályt is. Amikor a motor beindult és hirtelen megugrott a jármű, a megváltozott súlypont miatt „felágaskodott” vezetőjével együtt könnyen hátravágódott. Ezt a baleseti veszélyt csak járműkezelési ügyességgel, testhelyzet változtatással lehetett csökkenteni. Később a levélzsák áthelyezésével, a jármű átalakításával kiküszöbölték a problémát.
Mindemellett is, a háromkerekű motoros járművek, közöttük a Csonka János által készített automobilok is, tökéletesen beváltak a levélkézbesítésben és csomagszállításban. Amíg korábban a lófogatú postai gyűjtőjárat üzemköltsége egy kilométerre számítva 24 fillérbe került, a motoros járatok egy-egy kilométerére 21 fillért költöttek a postánál, ami egy év alatt több mint 10 ezer koronás megtakarítást jelentett!

Az automobil tehát gazdaságosságával is bizonyított.

A Magyar Posta ez után folyamatosan rendelte a Csonka féle járműveket, amelyek tökéletesen beváltak. Közülük jó néhány még az első világháború után is rótta a főváros utcáit.

Nagy szerencse, hogy egy Csonka triciklit is sikerült megőrizni a posta járműtelepén. Túlélte a második világháborút is, az 1950-es évek elején került a Közlekedési Múzeumba. A Csonka féle motoros tricikli a legrégibb magyar tervezésű jármű, ugyancsak ős-tanulókocsi, technikatörténeti büszkeségünk.

Haltenberger Sámuel a Magyar Postánál végzett rendkívüli tevékenysége, páratlan tehetsége folytán is, nem mindennapi karriert futott be a magyar automobilizmus korai időszakában. Tagja lett a Magyar Automobil Club műszaki és sportbizottságának, közreműködött az 1910-es országos automobil-forgalmi szabályrendelet megalkotásában, részt vállalt az 1912-ben induló Sofőriskola megalapításában, majd a magyarországi első taxisrendelet kidolgozásában.

Automobil szakértő és szaktekintély volt, akit a tisztelet jeléül a taxisok is „csak” Samunak neveztek! 

Forrás:
- Jánosi János postatörténeti feljegyzései
- Bálint Sándor – A legöregebb magyar gyártmányú gépjármű
- A Közlekedési Múzeum és Postamúzeum archív anyagai

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....