autótechnika

Győri motorral sem bírta a tempót a holland szuperautó

2015.01.14.

Nagy múltú márkától kell búcsúzni: a holland Spyker alkalmazott a világon először négykerék-hajtást, és ez volt az első hathengeres motorral, valamint mind a négy kerekén fékkel szerelt autó, az egykori repülőgépgyártó a piac kedvéért nevet is változtatott, de hiába, a csődöt nem kerülhette el.

Repülős múlt

Több autómárka is repülős őstől származik, amit emblémájában és olykor nevében is kifejezett.  A légáramlástani szempontból előnyös gépszárny profiljáról mintázta első autóját 1947-ben a Saab autógyár, melynek neve az anyacég légi tevékenységére utaló Svenska Aeroplan AktielBolag lett. A Bajor Repülőgépgyár-ősre utal a BMW, vagyis a Bayerische Motoren Werke forgó légcsavart idéző emblémája, mely jelentősen megváltozott és egyszerűsödött az elmúlt évszázadban, így napjainkban már nehezebben fellelhetőek az eredeti motívumok. Kevésbé stilizált és inkább konzervatív a szinte műszaki rajz pontosságú Spyker holland sportkocsi jelvénye, melyen jól felismerhető a légcsavaros hajtómű.

Spyker versenyautó 40 lóerős teljesítményű motorral, 1922-ben        Forrás: avtopro

Aranyhintó után harci gépek

Immár sokadszor került csődbe a holland cég, mely gyártott repülőket, autókat és kerékpárokat, birtokolt Forma 1-es csapatot és egykor megvette a svéd Saab márkát, melyet megpróbált megmenteni, de közben maga is tönkrement. A méltatlanul kevéssé ismert márka története hosszú és színes. A cégalapító Hendrik Jan és Jacobus Spijker kovács szakmájú fivérek 1880-ban lovas-kocsikat javítottak, később bővítették tevékenységüket és udvari beszállítóként aranyozott hintót készítettek a holland uralkodónak: az 1898-ban épített jármű ma is szolgálja a királyi családot az ünnepi alkalmakon. A spijker szó hollandul szöget jelent, de a domináns piacok kedvéért az angolosabbra változtatták a márkanevet. Az immár Spyker nevű vállalkozás az I. világháború alatt száz repülőgépet és kétszáz motort szállított a holland hadseregnek, békeévekben gyártott autói pedig azzal szereztek világhírt és elismerést, hogy 1907-ben sikeresen teljesítették a legendás Peking-Paris versenyt. A Spyker 60 HP modellnél alkalmaztak a világon először négykerék-hajtást, és ez volt az első hathengeres motorral, valamint mind a négy kerekén fékkel szerelt autó.

Négyszáz lóerős győri Audi motor hajtotta                                     Forrás: Spyker

Újraélesztés

1925-ben csőd miatt megszűnt a cég, mely 75 évnyi Csipkerózsika álomba merült, majd 2000-ben, a Birminghami Motor Show-n bemutatták a feltámasztott márka első modelljét, a Spyker C8-as Spydert. A kézimunkával gyártott exkluzív sportkocsi reklámozására a cég felhasználta az Elemi ösztön című film második epizódját, melyben Sharon Stone vezette. Még az év őszén Forma 1-es csapatot vett a Spyker: a Silverstone-i istálló technikai igazgatója a korábban a Renault-nál majd a Toyotánál is tevékenykedő Mike Gascoyne volt. Az egykori Jordan, majd Midland csapat jelenleg Force India néven működik.

A Spyker C8-as sportkocsi nem csak alumínium karosszériájával idézte a repülőgépeket. Az anakronisztikus négyküllős kormány inkább egy hajóba illene, utastérének stílusa is a légi járműveket idézi: a jelvény mellett légcsavar formájúak a kapcsolók, a díszítések és a keréktárcsák. A Spyker C8-as Laviolette ára negyedmillió euró volt. A győri Auditól származó és a két ülés mögé épített 400 lóerős teljesítményű V8 hengeres középmotorral álló helyzetből 4,5 másodperc alatt gyorsult százra és 300 km/órás sebességre volt képes az 1275 kg-os menetkész tömegű sportkocsi, melynek Double változata 345 km/órás tempóval száguldhatott.

A klasszikus jelvényt idéző kormány                                Forrás: Spyker

Nulla tenaci invia est via

A Spyker fénykorában sem gyártott évi száz sportkocsit, és az elmúlt években már ennek ötödére sem futotta. A múlt században közel kétezer, 2001-től utolsó csődjéig 438 autót gyártott a Spyker, mely 2009-ben a General Motorstól megvásárolta a svéd Saab márkát, de ezzel is csak növelte gondjait. Felhalmozott adóssága miatt decemberben csődöt jelentett a cég, melynek elnök-vezérigazgatója Victor Muller még hisz a Spyker feltámasztásban, mert így írt búcsúüzenetében: „A semmiből létrehoztunk egy globális értékesíti hálózattal rendelkező márkát. Az évek során jó pár merész vállalkozásba fogtunk, amelyek sajnos a márka bukásához vezettek. Az elmúlt tizenöt év eredményei azonban nem múlnak el nyomtalanul. Fáradhatatlanul azon fogok igyekezni, hogy a lehető leghamarabb ismét talpra állítsam a Spykert, és ha sikerül, megvalósítjuk ambiciózus tervünket, és egy elektromos repülőgépeket fejlesztő vállalattal egyesülve forradalmi, villanyhajtású sportautókkal jelentkezünk a piacon.” Ezt motiválhatja a márka latin jelmondata: Nulla tenaci invia est via, vagyis a kitartóknak nincs járhatatlan út.

Zagato karosszériás C12-es Spyker sporkocsi 2007-ből          Forrás: Gyártó

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....