járműgyártás

Gyártásra kész a Microlino?

2021.06.26.

Az egykori BMW Isetta mai utódja, a Microlino szériagyártás közelébe került, elkészült a törpeautó javított, harmadik prototípusa – jelentette be fejlesztője, a svájci Micro Mobility Systems vállalkozás. 

Fordítás: Heimer György

Az autó és a motorkerékpár közötti járműféleség a kilencszázötvenes évek buborékkonstrukciójára hajaz, hajtása azonban már elektromos. Ahogy az Isettában, elől nyílik az ajtó, a parány kétszemélyes, végsebessége 90 km óránként, a hatótáv 200 km, a közelebbről nem részletezett akkucsomag 4 óra alatt feltölthető háztartási hálózatból.

A most elkészült újabb prototípus inkább az utastér tökéletesítését célozták, többek közt ilyen a nyitható vászontető. A műszerfal két egyszerű kijelző egységből áll, a kormány mögötti a jármű működési adatait mutatja, a középsővel az utastéri klíma szabályozható. Mindemellett a fejlesztők arra is törekedtek, hogy a fizikai kezelőgombokból a lehető legkevesebb legyen. Így például a Microlino ajtaján nincs hagyományos kilincs: a kocsiba a fényszóróház alatti kis gomb megnyomásával lehet bejutni, feltéve, ha a kocsi elektronikája érzékeli a „slusszkulcs” közelségét a vezető zsebében. A városi közlekedésre szánt pöttöm kifejlesztése két vállalkozó szellemű svájci, Oliver és Merlin Ouboter nevéhez fűződik (https://microlino-car.com/en/our-journey), akik még 2016-ban a genfi autó kiállításon mutatták be a Microlinót. A nagy érdeklődés ellenére évekig tartó huzavona hátráltatta a gyártásba vételt, de most úgy tűnik, sikerülhet dűlőre jutni. Az olasz Cecomp céggel tető alá hozott gyártókooperáció alapján szeptemberben, a müncheni Mobility konferenciára ígérik az első szériagyártmány bemutatását, 12 ezer eurós alapáron.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....