Dióhéjban áttekintve az ember históriáját, meglátunk egy végighúzódó vörös vonalat: az erőforrások, életlehetőségeink rövidlátó pusztítását. Vadászó-gyűjtögető eleink évek százezrein keresztül éltek összetartó kis közösségekben, gazdasági, társadalmi modelljük örökre fenntarthatónak tűnt. Pedig nem volt fenntartható. Mégpedig azért, mert mindenütt, ahol megjelent a Kelet-Afrikából szétrajzó emberfaj, viszonylag rövid idő alatt kiirtotta a nagytestű állatokat. A maorik a dodo madarat, az amerikai indiánok a jégkorszak után arrafelé élő masztodonokat, lovakat, tevéket, az ausztrál bennszülöttek a termetes erszényeseket, a kenguru kivételével. Nem volt ez másképp a nagy folyók – Nílus, Tigris, Eufrátesz – közén élő népeknél sem: kifogytak a zsákmányolnivalóból.

A rénszarvas maradt. Már csak a Mikulás használja.

Óriási váltással áttértek a földművelésre, állattenyésztésre. Ősközösségből magánbirtok lett, társadalmi egyenlőtlenségekkel, szabad kóborlás helyett szántóföldeken gürcölve, és elkapták háziasított állataik betegségeit: himlőt, maláriát, kanyarót, influenzát. Vélhetően ezt az első nagy, kollektív megrázkódtatást beszéli el a Biblia Ádám és Éva kiűzetéseként a Paradicsomból.

Ugyanakkor beindult az államokba szervezett, nagy városokat létrehozó emberiség létszámának növekedése, a vadászó-gyűjtögetők becsült négymilliójáról hétmilliárdra – történelmi léptékben rövid idő, mintegy tizenötezer év alatt. És ennek is az utóbbi másfél századában lendült be, a fehér ember vívmányaként, az a tudományos, technológiai és műszaki fejlődés, amellyel nem tudunk eléggé büszkélkedni. Holott…

Holott csapdába masírozunk vele. Leküzdöttünk járványokat, tömegbetegségeket, miközben megmaradt egyéb népek sokgyerekes családmodellje, egyre rövidebb idők alatt duplázódik meg az emberiség, sok ország lakossága képtelen önállóan élelmezni magát. Az emberek több mint fele már városlakó, kiszolgáltatva a vidék terményeinek. Betöltöttük a földkerekség valamennyi erre alkalmas területét, nincsenek felfedezésre váró új területek, nincs hová menekülni, ha megváltoznak a viszonyok, például folytatódik az elsivatagosodás vagy megemelkedik a tengerszint. Az ókori népvándorlásnál összehasonlíthatatlanul nagyobb migráció indult be, és ideológiától függetlenül felismerhetjük, hogy ha archaikus észjárású tömegek özönlik el a vágyott földi paradicsomokat, akkor ott megszűnnek a paradicsomi állapotok.

Touareg teszt a Volkswagen pozsonyi gyárában. Lóerők minden mennyiségben.

Mindeközben katasztrofális mértéket ér el a nyersanyagok kihasználása (évtizedekre, legfeljebb évszázadra, nem pedig évezredekre elegendőnek becslik szénhidrogén-készleteinket), beszennyeztük a földet, a vizet és a levegőt, változik a klíma, beláthatatlan következményekkel, de már nem tudunk hová kitérni a baj útjából. Ha a bangladesiek átvándorolnak Indiába, az észak-afrikaiak Európába, az nem oldja meg, csupán áthelyezi a problémákat. Most megy végbe a történelem második nagy, kollektív megrázkódtatása, teljes társadalmi és gazdasági modellváltás, amelynek vége feltehetően a drasztikus létszámcsökkenésünk lesz.

Ha egyszer, saját vélekedésünk szerint, mi, fehérek vagyunk a tudás vezető letéteményesei (noha ez egyre jobban megkérdőjelezhető), mit teszünk a jórészt a tudományos-ipari forradalmunk eredményeként kibontakozó katasztrófa elhárítására?

Éppen az ellenkezőjét annak, amit kéne! Azt szajkózzuk, hogy bármeddig növekedhet az egyéni fogyasztás, valamennyi vállalat és mindegyik nemzetgazdaság, emelkedhet az életszínvonal, miközben hamarosan elérjük a tízmilliárdos létszámot. Azt a délibábot kergetjük, hogy a technikai civilizáció problémáit újabb és újabb technikai megoldásokkal lehet orvosolni.

És most a nagy egészről fókuszáljunk az autóiparra, autózásra. Képzelje bele magát az olvasó egy olyan helyzetbe, amikor egyedül az ő személyes döntései határoznak meg mindent a világon, és ő is viseli a felelősség jórészét a közeljövőnkért. Azt mondaná-e, hogy a dízelautó, sőt a benzines is, légszennyező, tehát váltsuk fel hibridekkel és villanyautókkal, sőt gyártsunk ezekből rengeteget, elegendőt a hagyományos járművek gyors leváltására? Szerintem őrültség lenne, inkább vissza kéne fogni az egészet, töredékére redukálni az autógyártást, sokkal tovább használni a meglevő, „tartós fogyasztási cikknek” minősített járgányokat, és azokkal is a lehető legkevesebbet furikázni. Nem bivalyerős, esztelenül gyors luxusterepjáróknak kéne zöld rendszámot adni a „lábnyomunkon” jószerivel semmit sem csökkentő hibridhajtásért, hanem egyszerű, kis fogyasztású kocsiknak, hogy megérje üzemben tartani őket. A néhány év alatt tönkremenő mosógépek, számítógépek, okostelefonok és cipők helyett strapabírókat kellene piacra vinni, pusztán ezáltal jócskán csökkenne a fuvarozási igény.

Persze ez csak egy gondolati kísérlet, szórakoztató szellemi játék – mindenkinek ajánlom! Tétje nincs, mert megvalósulására semmi esély. Klímaügyben nem látszik világegység, mindenki versengve robog a zsákutca vége felé, az EU látszatintézkedések fügefalevelét tartja maga elé, miközben csúcsra járatja a profitéhes multikat.

A tömegközlekedés mint alternatíva. Fotók: autoszektor.hu archív

Mit tehet ilyenkor az átlagember? Kivonulhat a családjával az Őrség erdejébe, jurtában lakni. Szép, de nem mindenkinek való. Mi többiek gyűjthetjük szelektíven a szemetet, átszokhatunk saját autónkkal dugóban araszolásról tömegközlekedésre, elhalaszthatjuk a kocsi lecserélését újabb, trendi modellre, de ezzel csak a lelkiismeretünket nyugtatjuk meg, miközben az elenyészőnél is kisebb mértékben befolyásoljuk bolygónk nagyléptékű folyamatait. Marad, amit a kollektív bölcsességnek megfelelően ténylegesen teszünk: próbáljuk minél kellemesebbé tenni személyes életünket, járjunk pazar(ló) kocsikkal, amíg csak lehet, aztán utánunk az özönvíz!