Nagyjából 130 éves históriája alatt óriásit változott a gépkocsi, illetve használata és társadalmi hatása. A kezdeti motorizált lovas kocsi műszaki pionírok és extravagáns jómódúak kuriózuma volt, a komolyabb szerep az első világháború alatt jött el, amikor már tömeges csapatátdobásra is igénybe vették a párizsi taxikat, de igazi tömegjelenséggé, emberek sokaságának életét és országok gazdaságát befolyásoló tényezővé az ötvenes évektől lett az autó.

Legenda: a Bogár. Fotó: wikipedia

Mára egymilliárd körüli a gépjárművek száma, és kiváltképp az utóbbi rövid időszakban megdöbbentően felgyorsult a műszaki fejlődés: az autó már nemcsak szállítóeszköz, hanem titkár, szórakoztató, személyi testőr, sőt önvezető jármű lett, megvalósítva az Ezeregyéjszaka repülő szőnyegét. Napjainkban a legjobb autósnak lenni, és holnap még jobb lesz?

Anno bámulat tárgyának, a haladás megszemélyesítőjének számított egy ősautó vezetője, de vastagon belepte az út pora, bőrig áztatta egy zápor, patikában vehette a benzint, külön embert tarthatott az állandó gondoskodást igénylő gép karbantartására. Minden út külön kalandnak számított, aki biztosan célba akart érni, konflisra vagy vonatra szállt. Ne irigyeljük…

Ugorjunk egy nagyot, az 1960-as évekre. Volkswagen Bogarak, Opel Kadettek, Renault 8-asok, Fiat 500-asok tömege indult el hétvégéken és nyaralási idényben, az egyéni motoros közlekedés örömétől megrészegült családokkal. Húsz-negyven lóerős az a motor? Éppen elég! Gyenge a fűtés? Majd jobban felöltözünk! Kicsi a csomagtartó? Még mindig jobb, mint bőröndöket cipelni a vasútállomásra! Így látták az újjáépítési évek szürkeségéből kiszabadult emberek, és boldogan furikáztak. Az utakat akkorra leaszfaltozták, a belvárosokban is mindenütt lehetett közlekedni, ott parkolt valaki, ahol akart, voltak benzinkutak, autószervizek, és ha egy fiatalember kitette a kávéja mellé a kocsikulcsot a presszó asztalára, jelentősen megnőttek a csajozási esélyei. Egy kisautóval hercegnek számított, sportosabb verdával királynak!

Audi Q8: tablethegyek. Fotó: Audi

Akkoriban akadt meg a szemem a nagyon exkluzív Motor Revue folyóirat cikkén: a korábbi F1-es versenyző Paul Frére tesztelt egy Ferrarit. 12 hengeres motor, ötgangos váltó, drótküllős kerék, diagonál gumik, álomszép, elegáns Pininfarina karosszéria. Frére így indította írását: „Azt mondták, 300-zal megy a kocsi, kipróbáltam, és tényleg!” Hol próbálta ki? A monzai versenypályán vagy az Autostrada del Sole akkoriban szinte üres betonján? Dehogy, egy közönséges, délszaki fenyőkkel szegélyezett országúton, Maranello környékén. Hogyhogy? Hát úgy, hogy a hetvenes évekig egyetlen országban sem volt általános sebességkorlátozás, csak lakott területeken, és ott is 60-as limittel. A helységtáblán kívül mindenki annyival ment, amennyivel bírt, vagy akart. Egy Ferrarit, egy Porschét padlógázzal meghajtani tökéletesen legális élvezet volt. Így már nem is királynak, hanem istennek érezhette magát a sors kegyeltje, akinek megadatott az élmény.

Hasonlítsuk össze az akkori helyzetet a maival. Közönséges középkategóriájú családi batárok is megfutják a kétszázat, de (Németország kivételével) autópályán sem szabad túllépni a 130-at, és hála a modern technikának, ezt ellenőrizni is tudják, s brutálisan szankcionálják a gyorshajtást – gondoljuk el, mit kéne elkövetni az élet más területén Paul Frére-nek, hogy 300 ezer forintos bírságot szabjanak ki rá (és hónapokra bevonják a jogosítványát). Micsoda ellentmondás: megvehetek egy gyors kocsit, de ha kihasználom, bűnözőként kezelnek!

A múlt század közepe táján csodaként megélt autózás ma már nélkülözhetetlen az életünkhöz.

Egyébként meg mind kevesebb a lehetőség a jármű képességeinek akár részleges kihasználására. Jól gyorsul? Már fékezhet is a következő piros lámpánál. Jól megy? Csak menne, a forgalommal úszik, vagy araszolva mászik, netán őrjítő dugóban áll. Apropó áll: hol találni parkolóhelyet? Negyedórás keringés nem számít ritkaságnak. A személyes szabadság és a műszaki fejlődés jelképe, az autózás, örömmámorból egyre jobban átváltozik frusztráló kínlódássá.

Természetesen vannak pozitív fejlemények is. Régen egy koccanásba bele lehetett halni, ma óriási ütközéseket tesz túlélhetővé a két végén gyűrődő, középen szilárd karosszéria, a biztonsági öv és a légzsák, sőt blokkolásgátló, menetstabilizáló és arzenálnyi modern asszisztens gondoskodik arról, hogy egyáltalán be se következzék az a baleset. Épp az emlegetett hatvanas években döbbent rá Amerika, hogy 1945 óta több emberét vesztette el közlekedési balesetben, mint azelőtt a háborúban, és az ilyen felismerések vezettek el a biztonsági fejlesztésekhez. Automatikus klímaberendezés teszi az utasteret komfortossá és a vezetőt állandóan éberré, amiben szerepet játszik a hangszórókból áradó tökéletes hangzásminőségű zene.

Mi a konklúzió? A múlt század közepe táján csodaként megélt autózás ma már nélkülözhetetlen az életünkhöz, korszerű járműveinkhez képest az akkoriak ócska tragacsok, életveszélyes lélekvesztők, de annak, hogy biztonságos, komfortos, a környezetet összehasonlíthatatlanul kevésbé károsító kocsikkal járhatunk, ára van: a megsokszorozódott gépkocsiállomány miatt önmagába fullad a forgalom, nem lehet akadálytalanul robogni, nehéz parkolóhelyet találni, csupa bosszúság a közlekedés. Mi lenne tehát az optimális? Mai modellekkel autózni az autózás aranykorának mondható hatvanas évek üres útjain, sebességkorlátozás nélkül!