Nem rémhír, de rémes hír kelt rémületet: csökken az AdBlue gyártása, máris vannak ellátási nehézségek, pánikvásárlások, nagy a fejetlenség – most mi lesz? Nézzük meg először, milyen anyagról van szó.

A belsőégésű motoros járművek károsanyag-kibocsátását lépésről-lépésre szorítják le Európában. A 2009-ben megjelent Euro 5-ös fokozat a katalizátoros kipufogógáz-kezelés (SCR – selective catalytic reduction) mellett előírta a nitrogénoxidokat vízgőzzé és nitrogénné átalakító karbamid vizes oldatának befecskendezését a kipufogócsőbe. A karbamid szerves vegyület, az emlősök és az ember fehérje-anyagcseréjének végterméke, a vizelettel választódik ki, egy felnőtt ember karbamid-ürítése körülbelül napi 25-30 gramm. Az oldat iparilag gyártott és benzinkutaknál árusított termékneve az AdBlue. Egyike az autó üzemanyagainak, de fogalomként külön kell választani a tüzelőanyagtól (benzin, gázolaj), amelyeknek nem adaléka, nem is jut be a motorba, hanem külön tartályból adagolja egy saját vezérlésű rendszer. Fogyasztása jelentéktelen, személyautók 13-19 literes AdBlue tartálya nagyjából húszezer kilométerre, átlagos futással egy évre elég.

A vezető a műszerfalon kap jelzést, hogy kevés a folyadék, ilyenkor fel kell tölteni. Ha elmarad, előfordulhat, hogy letilt az elektronika, csökkentett teljesítménnyel lehet eldöcögni egy benzinkútig, vagy beindíthatatlanná válik a motor. Olyan ritkán kell foglalkozni vele, hogy sokan talán el is felejtik, hogy van ilyen berendezés a kocsijukban. Ám ha valakinél éppen mostanában jött el az idő, ijedten láthatja, hogy ellátási nehézségek vannak, AdBlue-pánik tört ki.

Hogy lehet ez? Az AdBlue gyártásának legfontosabb alapanyaga a nemzetközi feszültségeket kiváltó és függőségeket okozó földgáz – gondoljunk csak a mostani szenvedélyes külpolitikai vitákra, nyomásgyakorlásokra, amelyekből kiderült az EU súlytalansága az orosz gázcsap kezelőjével szemben –, és amelynek jócskán, az elmúlt időszakban 70 százalékkal emelkedett a világpiaci ára. Ráadásul szén- és atomerőművek leállítása után az eddiginél nagyobb szükség van a földgáz-erőművekre. Mindezek hatására földrészünk több AdBlue gyártóüzeme teljesen leállt, vagy csak kapacitásának töredékével termel, mint például a legnagyobb, a szlovák Duslo, Vágsellyén. A szlovák kormány exporttilalmat lengetett be.

Mi lesz ebből? Magánautósok mellett tehergépkocsik és autóbuszok üzemeltetőit érintheti az ellátás akadozása, áruhiányt okozva üzletekben és megbénítva például Budapest tömegközlekedését. Egyes cégek leállásra kényszerülhetnek, mások árnövekedéssel számolhatnak, amit át kell hárítani megrendelőikre. Ha pedig teljesen leül az AdBlue-utánpótlás, összeomolhat a közúti áru- és személyszállítás, sőt a mezőgazdaság is, hiszen a traktorok és kombájnok dízelmotorjai is rá vannak utalva (ezek jelenlegi emissziós szabványa a Tier5). Mindezek következményeit meg sem lehet jósolni, de sejthető, hogy messze meghaladja a közelmúlt szállítási nehézségeit, határidőnyúlásait.

Hogyan jutottunk ide? Megint egyszer nyilvánvalóvá válik, hogy a reméltnél sokkal kisebb időtávlatban sem tartható fenn a jóléti országok ipari termelése, kereskedelmi árufuvarozása, luxusfogyasztása, amelynek egyik legfontosabb részeleme, egyben jelképe az automobilizmus. Ha a szokott módon akarunk megoldani problémákat – a technikai civilizáció betegségeit még több technikával kezelni –, újabb és újabb akadályokba ütközünk. Dízel helyett villanyautó? Kiszolgáltatottság az akkugyártás nyersanyagait birtoklóknak! Egyre több biztonsági, kényelmi és környezetvédő elektronika? Beüt a chiphiány! Kínából rendelgetünk? Keresztbe áll egy konténerhajó a Szuezi csatornában! AdBlue technológiával védenénk a levegőminőséget? Még túl is lőhetünk a célon, ha ezrével állnak le kamionok…

Mit tehetünk? Az AdBlue kifogyásakor a motorindítást letiltó szoftvert meg lehet hekkelni, a piacon kapható egy cigarettásdoboznyi kütyü, amelyet a diagnosztikai aljzatba kell csatlakoztatni. Ám ez nemcsak törvénybe ütközik, esetleg érvényteleníti a forgalmi engedélyt, és a rendszámtábla elkobzásához vezethet, hanem drága is, mert tönkreteheti a katalizátort; nem tanácsos szakszerűtlenül belepiszkálni egy gépkocsi elektronikájába. Egyszerűbb ötlet, hogy ha már az AdBlue közel 70 százaléka víz, akkor töltsük fel tiszta csapvízzel a tartályt. Ekkor viszont az emissziót ellenőrző rendszer tilthat le, tehát nem mentünk semmire.

Kézenfekvő ötletnek tűnik jó sok AdBlue felvásárlása, hogy legyen nekem, mikor másnak már nincs, és minél alacsonyabb áron jussak hozzá. Ez sem igazi kiút a kutyaszorítóból. Az egyébként erősen korrozív folyadékot nem olyan egyszerű tárolni. Mínusz tíz fok alatt befagy, és plusz harminc fölött elbomlik a vegyület. Nem is akármeddig áll el, a kanna tartalmát felbontás után 12 hónapig lehet felhasználni.  

Egyéneknek, cégeknek nincs tanácsom, nagyobb léptékben gondolkodva is csak annyi, hogy az Anyatermészetet kizsigerelő életmódunkra figyelmeztető újabb jelzésként fogjuk fel az AdBlue-megrázkódtatást. A nemzetek feletti szervezetek pedig elgondolkozhatnának, hogy milyen negatív hatásokat idézhetnek elő egy-egy technikai megoldás jó szándékú, de nem kellően megfontolt kikényszerítésével – ez utóbbit magam sem merem várni…  

Képek forrása: Daimler

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!