FIAT

A Genfi Autószalonon lép színre a Fiat Freemont Cross

2014.03.03.

A Fiat a Genfi Autószalonra időzítette két újdonságának: a maguk modellcsaládjában új zászlóshajóként színre lépő Panda Cross és a Freemont Cross modelleknek a világpremierjét.

Az új Panda Cross modellről portálunkon már olvashattak, ezúttal svájci autókiállítás másik sztárja az új Freemont Cross, a Fiat szabadidőjárművének csúcskivitelét mutatnánk be röviden. A modell platinakróm betétes első és hátsó lökhárítóinak, fényes fekete hűtőmaszkjának, ötküllős, 19 colos Hyper Black keréktárcsáinak, valamint platinakróm színű küszöbtoldatainak köszönheti robusztus, karakteres megjelenését. Az első és hátsó lámpatestek fekete kerete még vakmerőbb személyiséggel ruházza fel a Freemont Cross modellt, kihangsúlyozva, hogy az készen áll az ismeretlen meghódítására.

A Fiat Freemont Cross exkluzív belső terében új bőrüléseket találunk, sportos hálós betétekkel és világosszürke díszöltésekkel. A felületek Liquid Graphite árnyalatúak, emellett olyan tételek gazdagítják az alapfelszerelést, mint a 8,4 colos UConnect érintőképernyős rendszer műholdas navigációval és tolatókamerával, vagy a hat hangszóróval, 368 W teljesítményű erősítővel és mélynyomóval szerelt, prémium Alpine audiorendszer. És ez még nem minden: a Freemont Cross alapkivitelben kínálja a fűthető, motorosan behajtható külső visszapillantó tükröket, a hat légzsákot, a megvilágított pohártartókat, a kulcs nélküli nyitást és a nyomógombos motorindítást, továbbá a kormányról kezelhető audiorendszert és sebességtartó automatát.

A Fiat Freemont ügyfelei kedvük és igényeik szerint alakíthatják ki az autó belső terét, hála a harminckét lehetséges ülésbeállításnak és az utastér különböző pontjain kialakított, több mint 20 tároló alkalmatosságnak – utóbbiak összesített kapacitása eléri a 140 litert, azaz egy tipikus városi kisautó csomagterének méretét. A második és harmadik sori ülések lehajtásával mintegy másfél köbméteres csomagtér alakítható ki.


Az új csúcsváltozat kétféle motorral rendelhető. A 140 lóerős 2.0 MultiJet II dízelmotorhoz hatfokozatú kézi sebességváltó és elsőkerék-hajtás társul, míg a 170 lóerős 2.0 MultiJet II választhatóan kézi sebességváltóval és elsőkerék-hajtással, vagy hatfokozatú automata sebességváltóval és aktív AWD összkerékhajtással rendelhető meg.

Az aktív AWD rendszer olyan állandó összkerékhajtás, amelynek elektronikus vezérlő egysége érzékelők segítségével ellenőrzi a négy kerék tapadását, és eldönti, hogy mikor szükséges hajtóerőt juttatni a hátsó tengelyre. Az elektronikus rendszer az elektronikus vezérlésű tengelykapcsoló (ECC) alkalmazásával modulálja a hajtóerő átvitelét; ez a tengelykapcsoló csak szükség esetén lép működésbe, ami mérsékelt üzemanyag-fogyasztást eredményez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..