elismerés

A Generali az év pénzintézete

2016.10.25.

A Generalit választotta az év pénzintézetének a Figyelő TOP 200 szakmai zsűrije: az elismerést a biztosító 2015-ös eredményessége és üzleti aktivitása alapján ítélték oda. A tavalyi 114 milliárd forintos korrigált díjbevételével piacvezető (15,8%) Generali Biztosító nagy hangsúlyt fektet termékei fejlesztésére, és a jövőben is innovatív megoldásokkal igyekszik megkönnyíteni ügyfelei életét.

Az év pénzintézete díjat odaítélő szakmai zsűri minden évben a Magyarországon jelen lévő bankok és biztosítók teljesítményét vizsgálja az eredményességi mutatók, illetve az üzleti aktivitás (a mérlegfőösszegek, a hitelállomány, illetve a díjbevételek) alakulása alapján. 2015-ös teljesítménye alapján a Generali Biztosítót ítélték a legjobbnak: tavaly a biztosítási piac történetében először lett piacvezető a Generali Biztosító önállóan, és mindez kiemelkedő jövedelmezőséggel is párosult.


A Generali Csoport hazai legnagyobbjaként a Generali Biztosító Magyarország piacvezető biztosítótársasága. 2015. év végén önállóan 15,8% részesedést tudhatott magáénak, melyet a 114 milliárdos korrigált díjbevételének köszönhetett. A biztosító teljes díjbevétele alapján, mely 120 milliárd forintra rúgott, is piacvezető volt, ezen mutató esetében 13,8%-os piaci részesedéssel.

A társaság idén a nehéz piaci körülmények ellenére is eredményes első félévet zárt: teljes és korrigált díjbevétele is 4%-kal növekedett, megközelítve a 65 (teljes) és 62 (korrigált) milliárd forintot. Az élet és nem-élet üzletág is növekedéssel zárta a félévet: az életbiztosítások díjbevétele 3,5%-kal nőtt; míg a nem-élet üzletág elsősorban a gépjárműbiztosításoknak köszönhetően növekedett 4,2%-kal.

Ügyfélközpontúság és innováció

„Ez az elismerés is azt jelenti számunkra, hogy megszilárdítottuk pozíciónkat, és stabil alapokra építve léphetünk tovább egy megújuló, egyszerűbb, okosabb és gyorsabb működés irányába. Célunk, hogy az ügyfélközpontúságot a középpontba állítva üzleti modellünk modernizálásával kihasználjuk az új technológiák által kínált lehetőségeket, ezáltal pedig ügyfeleink számára kívánatosabb megoldásokat kínálhassunk” – mondta Erdős Mihály, a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A Generali nemzetközi és hazai szinten is hiszi, hogy a jövő biztosításai valós igényeken, valós viselkedési mintákon alapulnak. A cégcsoport nemrég jelentette be például együttműködését a Progressive-vel, amely az amerikai piac vezető felhasználásalapú biztosítási megoldásokat kínáló vállalata. A jövő biztosításai nemcsak védelmet nyújtanak, de a valós viselkedési adatok alapján jutalmazzák is a biztonságosan vezetőket, és személyre szabott visszajelzésekkel segíti őket vezetési technikájuk fejlesztésében. Ugyanezen innovatív gondolkodásmód mentén született meg a Generali új viselkedésalapú egészségprogramja, a Generali Vitality, amelynek célja, hogy ösztönözze és jutalmazza az egészséges életmóddal kapcsolatos, tudatos döntéseket. A program Németország után már Franciaországban is elindult.

A biztosító itthon is nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlesztésére: jól mutatják ezt a nemrég megújult TestŐr élet-, baleset- és egészségbiztosításuk, illetve Company Care vállalati egészségbiztosítás is. Folyamatai szintjén is az ügyfelek igényeit szem előtt tartva vezetett be olyan megoldásokat, mint a kárügyintézés soráni folyamatos email-es státusztájékoztatás, vagy a gépjármű-kárirányítási szolgáltatás, amely az ügyfeleknek számos vonzó extra szolgáltatást és szervizpartnert is kínál.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....