Főtaxi

A Főtaxi nem ért egyet a demonstrációval, de a célokkal igen

2016.02.05.

Vízy András, a Főtaxi szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön azt mondta: a cég a taxisok januári, az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tüntetésével, annak módjával nem ért egyet, de az elérni kívánt célokkal igen.

A vállalat sofőrjeik nem vettek részt a demonstráción - közölte. Emlékeztetett: kormányrendelet rögzíti, hogy fuvarszervező tevékenységet csak engedéllyel végezhet egy cég, valamint annak alapján sok feltételnek meg kell felelniük a taxisoknak és autóiknak is, viszont az Uber-sofőröknél mindez nem valósul meg.

A Főtaxi azt szeretné, hogy az összes piaci szereplőre egyformán vonatkozó jogszabályok legyenek érvényben, és aki ezeknek nem felel meg, azt vonják felelősségre - mondta Vízy András.

Arra kérdésre, hogy ezt miként lehetne megvalósítani, úgy válaszolt: nem a Főtaxi feladata a szabályok betartatása, ugyanakkor tanácsaikkal, szakmai véleményükkel segítenek az illetékeseknek.

A szóvivő kitért arra is, hogy a taxitársaságoknál van utasbiztosítás, míg - tette hozzá -, ha valaki egy Uber-autóban utazva megsérül, legfeljebb polgári peres úton tudja bizonyítani igazát.

A taxisok január 18-ától 21-éig akadályozták a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva.

Az M1-ben elhangzott riportot ITT nézheti meg.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..