hajózás
A bírósági tárgyalás Francesco Schettino volt kapitány ügyvédeinek az ítélet előtti utolsó beszédével folytatódott . A per egyetlen vádlottja az időközben kapitányi rangját és állását is elveszítő Francesco Schettino maradt, akit másodfokon tavaly májusban 16 évre és egy hónapra ítéltek többrendbeli, gondatlanságból elkövetett emberölés, hajókatasztrófa okozása, valamint a hajó elhagyása miatt.
Április 20-án az ügyész, Francesco Salzano kérte, hogy a bíróság erősítse meg a volt kapitány bűnösségét és újabb fellebbviteli tárgyalást szorgalmazott, mert szerint a kapitány "a súlyosbító körülmények" miatt szigorúbb büntetést érdemel. A pénteki tárgyaláson a vádlott, aki a fellebbviteli és a semmítőszéki eljárás alatt szabadlábon védekezik, nem jelent meg. A védelem azt követelte, hogy vizsgálják meg újból valamennyi szereplő felelősségét. A védelem azzal érvelt, hogy a per során a bírák nem voltak objektívak, és nem vettek figyelembe minden, Schettino javára szóló érvet.
Az ügyvédek azt szeretnék elérni, hogy a volt kapitányt felmentsék az alól a vádpont alól, hogy az utasok kimenekítése előtt elhagyta a hajót. A védelem arra hivatkozva kérte a perújrafelvételt, hogy a hajó legénysége "szabotázsakciót" hajtott végre, és a tisztek "összeesküdtek", hogy félretájékoztassák a kapitányt a hajó helyzetéről.
A Costa Concordia hajótársaságot egymillió euró pénzbírságra ítélték, és több mint nyolcvan millió euróval kártalanította az áldozatok családtagjait és más utasokat. A cég öt alkalmazottjára másfél évtől két év és tíz hónapig terjedő börtönbüntetést szabtak ki. A perben várhatóan péntek este hoz a Semmítőszék jogerős ítéletet. A hajót 2014-ben Genova kikötőjébe vontatták, ahol darabokra vágták.