autósport

Finomhangolás Marokkóban

2014.12.01.

Ilyen sem volt még! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs mögött több mint százezer sivatagi kilométer van, a pilóta majd' húsz éve kezdte el terepralis pályafutását, de arra még nem volt példa, hogy a nagy sivatagi versenyük elõtt – jelesül a 2015-ös Africa Race elõtt, amelyre készül a páros – a dûnék között tesztelhessék a viadalra tökéletesen felkészített versenyautót. Ez eddig csupán a gyári és félgyári versenyzõk kiváltsága volt.

Nos, az Opel Dakar Team párosa most abba a kivételes helyzetbe került, hogy „megjárathatta” a vadonatúj festésű Mokkát a marokkói dűnék között. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Szalay rálépett a gázra, és megpróbálta a versenygép határait feszegetni. Hogy ő és a csapat is pontosan tudja, mit bír.  

„Most először volt lehetőségünk a maratoni versenyünk előtt tesztelni, és rengeteg pozitív tapasztalatot hozott ez a néhány nap. Eddig is tudtuk, mit jelent a finomhangolás, mit jelenthetnek a nüánsznyi változtatások a beállításon, de most a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Rendkívül hasznos volt ez a néhány nap, a tesztnek köszönhetően lendületben vagyunk, nem kell majd arra áldozni az első néhány órát, napot, hogy belerázódjunk a versenyzésbe” – mondta Szalay, aki még elárulta, azért éppen Marokkót választották helyszínül, mert az Africa Race első néhány napja ott zajlik majd, úgyhogy ennél jobban keresve sem lehetett volna modellezni a körülményeket, amelyek rájuk várnak a több mint 6000 kilométeres megméretésen.

 s,NosNos, az Opel Dakar Team párosa most abba a kivételes helyzetbe került, hogy „megjárathatta” a vadonatúj festésû Mokkát a marokkói dûnék között. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Szalay rálépett a gázra, és megpróbálta a versenygép határait feszegetni. Hogy õ és a csapat is pontosan tudja, mit bír. 

 

Nos, az Opel Dakar Team párosa most abba a kivételes helyzetbe került, hogy „megjárathatta” a vadonatúj festésû Mokkát a marokkói dûnék között. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Szalay rálépett a gázra, és megpróbálta a versenygép határait feszegetni. Hogy õ és a csapat is pontosan tudja, mit bír. az Opel Dakar Team párosa most abba a kivételes helyzetbe került, hogy „megjárathatta” a vadonatúj festésû Mokkát a marokkói dûnék között. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Szalay rálépett a gázra, és megpróbálta a versenygép határait feszegetni. Hogy õ és a csapat is pontosan tudja, mit bír.az Opel Dakar Team párosa most abba a kivételes helyzetbe került, hogy „megjárathatta” a vadonatúj festésû Mokkát a marokkói dûnék között. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Szalay rálépett a gázra, és megpróbálta a versenygép határait feszegetni. Hogy õ és a csapat is pontosan tudja, mit bír.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....