Forma-1 Osztrák Nagydíj

Ferrari pole, de Vettel nem örülhet

2019.06.29.

Charles Leclerc nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről – írta az MTI.

A 21 esztendős versenyzőnek ez az idei és egyben pályafutása második pole pozíciója. Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája startolhat, a harmadik kockát pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja el. A vb-pontversenyben élen álló Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a negyedik pozícióból vág majd neki a futamnak.

A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel műszaki hiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni az időmérő harmadik szakaszában, így ő a 9. rajtkockából indul majd. A dán Kevin Magnussen (Haas) kiváló időmérős eredménnyel ötödik lett, sebességváltó-csere miatt azonban öthelyes rajtbüntetést kapott, ezért a 10. kocka lesz az övé.

Három versenyző motor, vagy a motor bizonyos elemeinek cseréje miatt rajtbüntetést kapott, így a spanyol Carlos Sainz (McLaren), a thaiföldi Alexander Albon (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) a rajtrács végéről lesz kénytelen elkezdeni a futamot.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol.

A rajtsorrend:

  1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
  5. Lando Norris (brit, McLaren)
  6. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
  7. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
  8. Pierre Gasly (francia, Red Bull)
  9. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
  10. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  11. Romain Grosjean (francia, Haas)
  12. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
  13. Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
  14. Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
  15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
  16. George Russell (brit, Williams)
  17. Nico Hülkenberg (német, Renault)
  18. Robert Kubica (lengyel, Williams)
  19. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
  20. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....