Az SzKB műve

A Lihacsov nevét viselő autógyárnak mindig komoly megrendelője volt a hadsereg, a nagy darabszámú modellek mellett olykor limitált szériákra is kapott megbízást a ZIL, melynek egyik legendás kollekcióját a Bajkonur űrközpont rendelte.

A jármű fejlesztésével 1971-ben az SzKB (Szpecialnim Konsztruktorszkij Büro) tervező irodát bízták meg, a prototípus négy év alatt készült el.

Nem véletlenül kék                                    Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Nem terepszínű

Más speciális szovjet járművekhez hasonlóan ez is hosszú számjelzést kapott, a 49 065-ös kódról azonban kevesen ismernék fel a Kék madarat, mely sokáig titkos jármű volt. Nem nehéz kitalálni, hogy színe miatt kapta ezt a nevet, mert ellentétben a 49-es számmal jelzett kétéltű katonai járművekkel ez nem kapott terepszínű festést és páncélozást, sőt, karosszériája alumíniumból és műanyagból, egészen pontosan a hajótesteknél már bevált üvegszál-gyapotból készült, így azonban még kisebb kaliberű kézifegyverek lövedékei ellen sem védett. De nem is háborúra készült a háromtengelyes jármű, aminél fontos volt a könnyűszerkezetes építés.

A kék szín mellett azért döntöttek, mert az erdős, mezős, mocsaras, havas területeken is feltűnő, márpedig egy mentőjármű nem rejtőzködik, sőt, az a jó ha messziről látszik

Űrkabin a platón                               Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Ritka madár

Egyes források szerint 26, mások szerint hatvan Kék madár készült kabinos csapatszállító és teherszállító kivitelben. Ami biztos, hogy az első sorozatban 14 zárt és 12 platót szállított le a gyártó. Az első széria része volt még 5 speciális PEC-490-es modell, melynek két spirálkereke azt is lehetővé tette, hogy helyben forduljon, oldalirányban haladjon mocsárban, vízen és akár méteres hóban. A Snekohodot daruval emelték a Kék madár platójára.

Ez gyakorlat: vízből is begyüjtötte    Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Különleges szállítmány

A teherszállítókat főleg az űrkabinok begyűjtésére és szállítására használták. A kívülről alaposan megégett kabint a földet érés után először repülővel és helikopterrel keresték, majd felderítés és megtalálása után hívták a különleges mentőcsapatot, melyet olykor szintén légi úton szállítottak a helyszínre.

A pontos helymeghatározást rádiólokátorok segítették, a végső megközelítéskor az űrhajósok fáklyás füstjelzést is használtak. Amennyiben a három tengelyes kétéltű Kék madár nem tudta megközelíteni az űrkabint, akkor vetették be a mocsárjárót.

Mocsárjárót is szállítottak a Kék madarak  Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Vontatták a kabint

Először az űrhajó legénysége szállt fel a mocsárjáróra, mely kötélvégre vette az űrkabint és a Kék madár flottához húzta. Az űrhajósokat a mozgó orvosi állomásként működő és hermetikusan zárt kabinú Kék madárban megvizsgálták, közben az egyik teherszállító platójára emelték az űrkabint, a másikra visszatették a mocsárjárót, aztán és a négy járműből álló konvoj elindult az űrközpont felé.

Itt utaztak az űrhajósok                Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

A nagy repülések után ezekkel a speciális járművekkel utaztak először a földre visszatért űrhajósok. Nem kellett aggódniuk, mert a Kék madár kényelmes kabinjában biztonságosan utazhattak terepen, vízen.

Fordulékonyabb, mint a Lada

A 4906-os jelzésű ZIL-ek hossza 9,25 méter, szélessége 2,48 méter, magassága pedig 2,6 méter magas, tengelytávolsága 2x2,4 méter volt. Kormányozható első és hátsó tengelyének köszönhetően fordulási köre mindössze tíz méter volt, amivel verte a Ladákat. Mind a hat kereke hajtott, gumiabroncsainak nyomása a kabinból szabályozható volt.

Tíz méteres fordulókör                      Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Benzines és dízel is

Az eltérő változatok miatt különböző menetkész tömegűek voltak, a legkönnyebb 9600 kg, a legnehezebb 11 880 kilogramm volt, valamennyinek 3400 kilogramm volt a maximális terhelhetősége. A 3+1 személyes vezetőfülkébe a tetőn át lehetett beszállni, az utazórészbe a jármű hátsó ajtaján át.

Kétféle motorral szerelték, az egyik változatba a, ZIL-508.10-as típus V8 hengeres, 150 lóerős teljesítményű benzinesét, a másikba a ZIL-0550.30-as 130 lóerős dízelmotorját szerelték. Mindkettő 5+1 fokozatú kézi sebességes váltót kapott, ezekkel közúton 75 kilométer/órás sebességre volt képes, vízben 8-10 kilométer/órás tempóval hajtotta két propellere. Terepen 30 km/órával haladt és képes volt akár harminc százalékos emelkedőn is felmenni, amit jól ki lehetett használni speciális feladatoknál.

  Mászóképes                            Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Kódfejtés

A járművek egységesen a 4906-os típusszámot kapták, ehhez jött még egy szám, ami a speciális kialakításra utalt, a Kék madár kódja 49065 volt.

1980 és 1991 között főleg az űrrepülések utáni landolásoknál használták az űrkabin és legénység begyűjtésére, napjainkra többségük eltűnt, jó esetben magángyűjteményekbe került, rossz esetben roncstelepen végezte.

Szerencsére nem mind, mert az orosz MSTS 6 AMSOIL-nak köszönhetően feltámasztottak néhányat. A cég egyébként egyedi igényeknek megfelelően épít át és páncéloz járműveket, munkájuk eredménye a hibátlanul felújított ZIL 49065-ös, melynek karosszériáját, motorját és erőátviteli rendszerét is korhűen restaurálták.

Jónéhány napjainkban kalandjárműként szolgál, vagy kiállítási darab magánkollekcióban, parkol egy a ZIL múzeumban és Ivanovo hadtörténeti gyűjteményében.

Személyautós volán                        Fotók: Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma

Film a következő linken:

https://www.youtube.com/watch?v=YvFKzgF5t94&feature=emb_logo

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!