Airbus

Ezernél is több gépet adott el az Airbus idén, a Boeing szenved

2019.12.31.

Átlépi az ezer darabos megrendelési számot az Airbus az idén, eközben versenytársa, a Boeing a 737-esek kiesése miatt az előző évi eladási darabszám töredékét érheti csak el – írta az MTI.

A toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó az általa közölt statisztikák szerint november végéig a lemondásokat nem számítva 940 repülőgép gyártására szerződött le, majd decemberben véglegesített egy megrendelést 60 darab Airbus A220-asra, amelyet az Air France-KLM csoport kért. Ebben az évben az európai gyártó november végéig 763 keskenytörzsű gépet (A220-as és A320-as családba tartozó gépet) adott el, A330-asból 64, A350-enesből 113 fogyott. Az Airbus hosszú ideje nem kapott megrendelést a világ legnagyobb utasszállítójára, az A380-asra, a gyár a nyáron bejelentette, hogy leállítja a programot és befejezi a gyártást.

Kihívás így is marad az Airbus számára, hiszen tervei között szerepel 880-890 gép legyártása és átadása, november végén még csak 725 átadott gépnél jártak. Bár az Airbus az év utolsó hónapjában rendszeresen közel száz gépet ad át, most ennél is nagyobb teljesítményre van szüksége, hogy elérje a kitűzött célt. Az átadott gépek száma azért is fontos, mert a vevők ekkor fizetik ki a gép vételárának nagyobb részét.

A versenytárs Boeing eközben legnépszerűbb típusa, a 737-es kiesése miatt szenved. Mivel a MAX variánsok két halálos baleset miatt nem repülhetnek, az átadásokat, januártól pedig a gyártást is felfüggesztették. Megrendelés pedig nagyon kevés fut be a Boeinghez, amíg a hatóságok nem adják ki újra a gép légialkalmassági engedélyét. A Boeing statisztikái szerint november végéig 243 repülőgépet értékesített, míg egy évvel korábban 763 példány gyártására szerződtek. Az átadott gépek száma a tavalyi 689 után az idén 306-ra csökkent. Christian Scherer, az Airbus kereskedelmi vezetője a jelenséggel kapcsolatban egy párizsi konferencián december közepén azt mondta, az iparágra nézve romboló hatása van annak, hogy versenytársuk ennyire rossz helyzetben van a 737-es repülési tilalma miatt, és tagadta, hogy a Boeing helyzetéből az Airbus bármilyen hasznot húzna. Egyidejűleg elégedettségének adott hangot az Airbus idei teljesítménye miatt, mivel sikerült növelni az eladásokat, így 2019-ben több gépre szerződhetnek, mint ahányat átadnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....