gumi

Évente negyvenötezer tonna gumiabroncs-hulladék

2016.11.07.

Közel negyvenötezer tonna gumiabroncs hulladék keletkezik Magyarországon minden évben. A gumiabroncsok újrahasznosítása egyre inkább megoldott. A természetbe kikerülve az elhagyott gumik súlyos környezeti károkat okoznak. Szerencsére ma már több helyen visszaveszik az elhasználódott autógumikat. Éljünk ezzel a lehetőséggel környezetünk védelme érdekében!

Az Európai Unióban jelenleg 3 millió tonna gumiabroncs hulladék keletkezik évente, Magyarországon ez a szám 45 ezer tonnára tehető. A kezeletlen gumiabroncs hulladék súlyos környezeti terhelést jelent Földünk számára. A gumi tulajdonságából fakadóan az élettartama során nagyon keveset, mindössze 10%-ot veszít tömegéből, azaz nagyon ellenálló anyagról van szó.


A gumiabroncsok környezetkímélő újrahasznosítására már többféle megoldás is létezik, mégsem mindig jut el a hulladék a megfelelő helyre. - Az újrahasznosításra több megoldás létezik, például kis mennyiséget anyagában hasznosítanak (futópálya, játszótér, aszfaltburkolatba adalék), szintén valamennyit a hulladéklerakók takarására használnak. Nagyobb mennyiséget a cementgyárakban együttégetnek, ha betartják az előírt legjobb technológiát a légszennyezés minimálisra csökkenthető, a napi gyakorlatban ez működik is. A pirolízis azért jó, mert a kaucsuk megújuló, növényi eredetű, és a pirolízis során nyert olajat egy az egyben fogadni tudja a kőolaj-finomító és belekeverik a gázolajba, mint megújuló energiaforrásnak számító agroüzemanyag összetevőt. Tehát vannak jó megoldások a keletkező hulladéknak lenne helye – mondta Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport szakértője.


A másik fő kérdés az elhasználódott gumiabroncsok esetében az, hogyan tudjuk őket környezetbarát módon gyűjteni és a hasznosítás helyére eljuttatni. Sajnos egyelőre még hiányzik az a jogszabály, amely a különböző szervezeteket, vállalkozásokat arra kötelezné, hogy térítésmentesen visszavegyék az elhasználódott gumiabroncsokat. - A kötelező átvétel jelenleg még nem megoldott, melyet pl. a gyógyszerhulladéknál, elemeknél, akkumulátoroknál, világító testeknél és elektronikai hulladéknál jogszabály ír elő. A használt gumiabroncs leadása Pest megyében megoldott a szervizekben, máshol is a gumijavító vállalkozások veszik át, de nem minden esetben és nem feltétlen ingyenesen. Érdemes a legközelebbi szerelőnél érdeklődni, hogy abroncs cserekor visszaveszik-e a használt autógumit és milyen feltételekkel – mondta Lenkei Péter.

Tehát van megoldás a gumiabroncs hulladék környezettudatos kezelésére csak egy kicsit utána kell járni a dolognak. Sajnos még nem kötelező az átvétel, és nem is feltétlenül ingyenes. Ennek ellenére bizonyos iparági szereplők átveszik a gumiabroncsokat, akár ingyen is. Ha úgy szeretnénk megszabadulni a gumiabroncs hulladéktól, hogy azzal ne terheljük a környezetet, a gumiabroncs kereskedőknél, autószervízekben, gumiabroncs beszállítóknál érdemes érdeklődni.


Amit semmiképpen ne tegyünk: ne égessük el őket, és ne hagyjuk őket út, erdő, élővíz vagy mező szélén! Amit tudunk tenni a gumiabroncs hulladék ellen:

1. Adjuk le őket a hulladékudvarokban!

2. Adjuk le őket gumiabroncs kereskedőknél, már több helyen ingyenesen visszaveszik!

A fővárosban az FKF Nagytétényi úti Hulladékudvarában lehet leadni az elhasználódott gumiabroncsokat. Vidéken is találhatóak ingyenes átvevő helyek, érdemes utána kérdezni a lakóhelyhez legközelebb eső gumiabroncs kereskedőnél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..