közlekedésbiztonság

EU miniszterek a súlyos közúti balesetek ellen

2017.04.19.

A máltai EU csúcstalálkozón az Európai Unió 28 minisztere gyűlt össze, hogy fontos kérdésekben döntsenek. Az ETSC Európai Közlekedésbiztonsági Tanács javaslatára elfogadták azt a hosszútávú javaslatok, mely a súlyos közúti közlekedési balesetek visszaszorítását célozza 2030-ig.

A március végén Valettában aláírt nyilatkozat a halálos balesetek már korábban elfogadott 50%-os csökkentéséhez igazodva, de azon túlmutatóan 2030-as céldátummal határoz meg iránymutatást, első alkalommal a súlyos balesetekre vonatkozóan. A koncepció egyébként kimondva nem túl bonyolult: a politikusok és  szakemberek elhatározták, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy a következő 13 évben felére csökkenjen a súlyos közúti balesetek száma.

 

Violetta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa a csúcstalálkozón

 

A találkozón egyébként friss statisztikák kerültek napvilágra. E szerint a halálos áldozatok számában 2%-os csökkenés volt tapasztalható 2016-ban, azaz a fejlődés dinamizmusa meghaladta az egy évvel korábbi 1%-os mértéket. Ugyanakkor a nagyságrendek önmagában is elrettentőek: 2016-ban mintegy 25.500 ezer ember veszítette életét Európa közútjain, és egy nagyságrenddel nagyobb, kb. 135 ezer volt a súlyos sérültek száma. Míg a halálos kimenetelű balesetek csökkenésénél folyamatos a javulás, ez sajnos nem mondható el a súlyos sérüléses balesetekről.

 

A nyilatkozat címlapja (forrás: etsc.eu)

 

A Valettában tartott csúcstalálkozón részt vett Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezetője is, aki a következőképp vélekedett a nyilatkozat aláírását követően:

“A közlekedésbiztonsági szakma melegen üdvözli a ma aláírt deklarátumot, hiszen korábban még soha nem volt példa arra, hogy a súlyos sérüléses balesetek csökkentésére vonatkozóan is megállapítottak volna egy hosszútávú célértéket. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk, hogy néhány területen azonnali beavatkozás szükséges. Az EU-ban forgalomba helyezett járművek biztonsági szabványait 2009 óta nem aktualizáltuk, miközben a technológia hihetetlenül nagyot fejlődött az elmúlt 8 esztendőben. Az ezzel kapcsolatos döntéseket sajnos többször halogattuk, legutóbb egy hónappal ezelőtt toltuk el 2018 márciusáig. De minden egyes elvesztegetett nap újabb értelmetlenül elvesztett emberéleteket, és súlyos sérüléseket jelent. Ha az Európai Unió valóban komolyan gondolja, hogy minden egyes héten 500 embert ment meg a sérülésektől, akkor azonnal el kell kezdeni az érdemi munkát!”

 

Antonio Avenoso nyilatkozatában azonnali intézkedéseket sürgetett

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....