közlekedébiztonság

Érted vagyunk- Hogy túléljük a hülyeséget

2021.12.18.

Velem ez biztosan nem történik meg, gondolhatnánk, de tévedünk, mert sokakkal előfordult már, csak nem mindenki élte túl.

  A Generali Biztosító és az Autószektor közös közlekedésbiztonsági sorozata.

Nem szépítem a dolgot, ha csak néhány pillanatig, de aludtam már el éjszaka a volánnál, és amikor ez szóba került nagyobb társaságban, akkor az is kiderült, hogy legalább egyszer mindenkivel előfordult. De senki sem beszél róla szívesen. Sőt, már nem is annyira emlékszik…

Mert szeretjük elfelejteni kellemetlen élményeinket, pláne az olyan hibákat, amikért csak magunkat okolhatjuk.

Csak az autója bánta

Mélyebb és őszintébb eszmecsere után az is kiderült, hogy elalvás miatt egyik barátom árokba hajtott, de „csak” autója bánta, aminek nem örült, annak viszont nagyon, hogy megúszta baj nélkül, mert nem sérült meg, így mások okulására elmesélte történetét. Mert ez már nem  mindenkinek adatik meg. 

Nem alkoholizált, nem kábszerezett, egyszerűen csak fáradtan és egyedül vezetett hazafelé.

Veszélyes magány

A társaság másik tagja szerencsésebb volt, mert nem egyedül utazott. A forgatókönyv nála is a szokásos volt, hosszú út előtt kellemes éttermi vacsora, majd irány haza, Németországból. Miután bendőjét, autóját teletankolta, elindult és miután néhány száz kilométert belepörgetett a számlálóba, észrevette, hogy bizony nem annyira fitt, mint induláskor.

Hajnali kettő tájékán sorra jelentkeztek azok a tünetek, amikről már sokszor olvasott, mivel közlekedésben érintettként szakmájába vágnak az ilyen tanulmányok. Először csak az egyre gyakrabban leragadó szem, aztán hosszabb szemlehunyások következtek, miközben a szabályos tempó monoton motorhangjánál már az ütemesebb zene sem tart ébren, télen pedig rájátszik erre a hatásra az andalító utastéri fűtés.

Szóval minden együtt van ahhoz, hogy elpilledjünk. Ha szerencsések vagyunk, mellettünk ülő partnerünk észleli ezt és időben figyelmeztet minket, amennyiben alkalmas rá, felvált a vezetésben. Ha nem, akkor csak egyetlen megoldás van: megállni és pihenni!

Önámítás tovább vezetni

Nem elég az állandó beszélgetés, csokievés, üdítőivás, meg egyéb doppingolónak ígért ital.

Ne áltassuk magunkat, csak egyetlen csodaszer létezik, az alvás, lehetőleg kényelmes körülmények között, mert csak akkor hatásos a pihenés. Vagyis alkalmas és biztonságos helyen meg kell állni!

Valami hasonló történt velem hajnali három körül egy osztrák autópályán. Először még azzal áltattam magam, hogy nyolcszáz kilométer után simán meglesz az a kétszáz. De ez fals mateknak bizonyult, mert biológiailag nem igaz, sőt, veszélyes.

Félreálltunk, kicsit mozogtunk, friss levegőt szívtunk, majd feleségem vezetett hazáig. Én meg aludtam a jobb egyben és közben nem egy mindent kibíró szuperhősről álmodtam, hanem olyanról, akinek annyi esze van, hogy felmérje képességeit. Vagy inkább képtelenségeit és felelősségét.

MTI Fotó/Donka Ferenc

A monotónia csak rontja az éberséget

Az autópályabalesetek harmada a vezető fáradtsága miatt történik, különösen a tempomat diktálta egyenletes sebesség miatti monotónia növeli az elalvás kockázatát.

A kezdetben csak néhány pillanatnyi elszenderedés után a fáradt vezető hosszabban is lecsukja a szemét, aztán 10-20 másodpercre is elalszik, miközben kocsija száguld, és autópálya tempónál harmincnégy métert tesz meg másodpercenként, az út pedig nem mindig egyenes, nem mindig üres, a nyomvonalról való letérés, egy kisebb sávelhagyás súlyos veszélyeket jelent másokra is. Ilyenkor segíthet a sávtartó automatika, vagy az adaptív tempómat, de ez sem százszázalékos megoldás az elalvás és baleset ellen.

Technikai segítségek

A kutatások szerint az a legnagyobb hiba a téves önértékelés és helyzetelemzés: a vezető felismeri ugyan a fáradtságát, regisztrálja a szemlecsukásokat, mégsem áll meg pihenni, abban bízva, hogy csak pillanatokról van szó, és túljutott a veszélyes időszakon. Később már jön az igazi vészkorszak, a mikoralvás, ami már mélyebb, hosszabb és végzetesebb az előzőeknél. Ilyenkor tarol a busz hídpillért, a kamion lakóházat.

A gyártók évtizedek óta kísérleteznek éberségfigyelő és a lankadásjelző berendezésekkel. A Renault/Nissan 1995-ben, az amerikai Johnson Controls 2004-ben a Citroen a 2005-ben mutatta be alvásra figyelmeztető szerkezetét. A korai kísérleteknél a pislogás sűrűségét, az amerikai Driver Alert System a vezető fejének billegését figyeli, hasonló szerkezetet itthon is forgalmaztak.

Forrás: Audi

Fülre való

Nem túl elegáns, de itthon már másfél évtizede kapható volt a fülre akasztható parányi elemes, kétdekányi szerkezet, amely mozgásunkat figyelte, és ha fejünk túlságosan gyakran, vagy hirtelen előrebillent, akkor hangjelzéssel ébresztett 2000 herzen, 86 decibellel.

Elsőként éjszak dolgozó amerikai, japán, francia és német taxisok, kamionosok használták.

A vasútnál több évtizede rendszeresítették a mozdonyvezető ébrenlétét ellenőrző szerkezetet, amelynek gombját meghatározott időnként meg kell nyomnia, vagyis jelezni, hogy nem alszik, ellenkező esetben megállítja a szerelvényt.

Pihenésre figyelmeztető jel             Forrás: BOSCH

Ha kigyullad a csésze

2022. július 6-tól az Európai Unió piacain csak álmosságra figyelmeztető szerkezettel felszerelt új személyautókat szabad forgalomba helyzeni. Az önkontrollon kívül az újabb modellekben már napjainkban is működnek ilyen jelzések.

A Mercedes éberségfigyelő asszisztense rendszere optikai úton és hangjelzéssel figyelmeztet, ha a fáradtság, vagy a figyelmetlenség tipikus jeleit észleli, és pihenő tartására szólítja fel a vezetőt. A vezető viselkedésének elemzéséhez kiértékeli a kormányzómozgásokat, és ebből létrehoz egy egyéni profilt. A vezető aktuális éberségi állapotát öt fokozatú diagramon jeleníti meg a monitoron, alacsony szintű figyelem esetén az Attention Assist először hang- és fényjelzéssel figyelmeztet, miközben a műszerfali kávéscsésze-szimbólummal javasol pihenést.

Szemünkből olvasó rendszer

Egyre többet tudnak az éberségjelzők, az autóiparnak is beszállító Harman számítógépes elemzőrendszere figyeli a szembogár mozgását, tágulásának/szűkülésének sűrűségét, miközben algoritmusával képes felismerni a vezető koncentráltságát.

Amennyiben a pupillák alapján úgy ítéli meg, hogy a vezetőnek fokozottabb koncentrálóképességre van szüksége, akkor lekapcsolhatja a csatlakoztatott mobileszközöket és optimális szintre állíthatja a vezetéstámogató funkciókat.

MTI Fotó/Donka Ferenc

Érdemes megismételni...

A túlfűtött kabinban lassulnak a vezető reflexei, romlik reakcióideje, vagyis kicsit olyanok a tünetek, mint az enyhe alkoholos befolyásoltság.

Az egyre sűrűsödő pislogás, a lebicsakló fej és a műszerfalon megjelenő gőzölgő kávéscsésze azt jelzi, hogy több órája vezetsz, ideje megállni és kicsit megmozgatni a végtagokat.

Minden harmadik közúti baleset egy járműves, vagyis az autó nem ütközik másikkal, egyszerűen leszalad az útról, szegélykorlátnak, fának rohan, vagy felborul, többnyire a fáradtság és elalvás miatt.  Fontos, hogy pihent legyen a vezető, akinek éberségét javítja az utastér megfelelő klímája, szellőztetése

 

 

 

Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.08.16
Ez nem több, mint egy kis kerek történet, melynek mozgatói nem meglepően kerekek. Induljon a sztori....
2022.08.16
Szlovéniában éjféltől csökken az üzemanyagok ára a sztrádákon kívüli töltőállomásokon - közölte a....
2022.08.16
A megengedett óránkénti 25 kilométer helyett 112 kilométeres sebeséggel közlekedett Brüsszel....
2022.08.16
A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el....
2022.08.16
A Seeing Machines és a Magna egy új vezetőfelügyeleti rendszer piacr..
2022.08.16
Az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 26-os kilométerszelvényében 2022. augusztus 16-án....
2022.08.16
Újra lendületben van a kínai autópiac: júliusban 30 százalékkal nőttek az eladások – írja az....
2022.08.16
2017-ben a Tesla főnöke, Elon Musk bemutatta a "Semi" nevű elektromos teherautót, a gyártást pedig....
2022.08.16
A karcagi rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében drón segítségével ellenőrizték a 4-es....
2022.08.16
Szezonbeli legjobb eredményének elérése után Rácz Geri Snettertonban folytatta idei szezonját. A....