autó

Elrajtolt a 18. Magyar Borok Útja Rali

2013.08.30.

A Városligetből péntek reggel útjára indult a 18. Magyar Borok Útja Rali, melynek résztvevői a háromnapos autós túra során 14 borpincészetet és egy pálinkafőzdét látogatnak végig.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előtt Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a versenyzőket. Beszédében kiemelte: "az autózást és borozást merészen összekapcsoló túra nemcsak egy kitűnő társasági esemény és jó szórakozás, de egyúttal megmutatja a résztvevőknek az ország olyan gyönyörű tájait borvidékeit, amelyek a mi büszkeségeink." Hozzátette: a résztvevők olyan, uniós forrásokból megújult pincészeteket is meglátogathatnak, amelyek manapság már jobb minőségű borokat tudnak termelni, mint korábban.  
   

Egyes rajtszámmal a Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Tőrös Károly , a  Dél-Afrikai Köztársaságban élő magyar származású úszóedző, valamint Remetei Filep Aladár szülész-nőgyógyász alkotta trió vágott neki a több mint 700 kilométeres távnak. Az idei rali újdonsága ugyanis, hogy nemcsak ketten, hanem hárman is ülhetnek egy autóban, annak érdekében, hogy a résztvevők igazságosabban fel tudják osztani egymás között a sofőr és a navigátor szerepet. Aki ugyanis vezet, az nem fogyaszthat alkoholt, és ezt a hagyományoknak megfelelően minden nap ellenőrzik is, akárcsak a sebességi előírások betartását.
    

A több mint 150 versenyző - köztük számos sikeres üzletember, neves közéleti személyiség és újságíró - péntektől vasárnapig az etyeki, a balatonboglári, a zalai, a badacsonyi és a pannonhalmi borvidéket járja be. Autóba ült még többek között Hajas László mesterfodrász, Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügy-miniszter, Király Tamás és Neményi Ádám producerek, valamint György István, Budapest főpolgármester-helyettese is.
    

A rendezvény célja, hogy népszerűsítse az ország történelmi borvidékeit, a borkultúrát, valamint a falusi turizmust.
    

Az autós-boros túra a hagyományoknak megfelelően jótékony célokat is szolgál. A győri ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, melyek  bevételéből a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását, valamint az Afrikai-Magyar Egyesületet támogatják.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....