egészség

Elegáns, bajszos motorosok szerveznek felvonulást a férfiak egészségének megvédéséért

2018.09.22.

A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása.

A The Distinguished Gentleman's Ride (DGR) keretében szeptember 30-án 95 ország 650 városában - így Budapesten is - egy időben több mint 120 ezer elegánsan öltözött motoros célja hatmillió dollárnyi egyéni és szponzori adományt gyűjteni a novemberi "bajszos" kampányból is ismert Movember Foundationnek - írja az MTI.

Az idei budapesti - közel 40 kilométeres - motorozásra már közel háromszázan regisztráltak, és a hazai felajánlások összege már meghaladta a tízezer dollárt - ismertette az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője.

Az alapítvány az adományt a prosztatarák kutatására és a prevenciós szűrések népszerűsítésére, valamint férfiaknak szóló mentálhigiénés programokra fordítja.

A közleményben felhívják a figyelmet: Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést és 1500 halálesetet regisztrálnak. Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarák-szűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az évenkénti szűrés.

A szeptember 30-ai DGR-felvonulásra a www.gentlemansride.com oldalon lehet jelentkezni - a regisztráció a részvétel feltétele -, illetve ennek során lehet egyéni adományokkal hozzájárulni a program pénzügyi sikeréhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....