Lexus

Egyedi megrendelésre készült a legújabb Lexus tanulmány

2020.12.30.

Hosszú évszázadok óta mások vágyait teljesíti, most azonban saját kívánságlistát állított össze a Lexus skandináv ügyfele. A HX hibrid megújuló üzemanyaggal fut, sőt: egyenesen repül! –, organikus hajtásképletének köszönhetően a legkevésbé szilárd közegben is gond nélkül halad, csomagtere pedig a legnagyszerűbb, amelyet a sarkkörön innen és túl valaha láttunk.

Az ünnepek előtt hétpecsétes titokként kezelték a munkatársak, most azonban, hogy túlesett a „bejáratáson”, nyilvánosságra hozta legújabb prototípusának részleteit a Lexus Kanada.

A Lexus HX Sleigh Concept egy különleges ügyfél, a Mikulás rendkívül pontosan megfogalmazott, listába szedett kívánságait követve valósult meg. A projektet Lappföldön létesített, ideiglenes K+F laboratóriumára bízta a japán autógyártó. A cég tájékoztatása szerint az építésben az ügyféllel régóta szoros munkakapcsolatot ápoló Takumi-manók is részt vettek: a helyi adottságokat ismerő szakemberek a megrendelő korábbi céges járművének a fejlesztésében is közreműködtek.

Ez a Szán néven ismert, klasszikus konstrukció megbízhatóságával, környezetbarát működésével (az organikus üzemanyaggal – pl. répa – működő hajtáslánc működésének melléktermékei természetes úton lebomlottak), rendkívüli kihasználhatóságával és kiemelkedő sebességével magasra tette a mércét a Lexus mérnökei előtt.

A tervezők megőrizték a Szán futóművét és színvilágát, ugyanakkor a hajtás a Lexus bevált hibrid hajtáslánc-koncepciójának aktualizált verziójára adaptálták. Az E-Four elektromos összkerékhajtás helyett így bionikus össz-patahajtást alkalmaztak, hajtószár-vezérelt, fokozatmentes nyomatékvektor-szabályozással. Az egyetlen példányban létező Lexus HX legfontosabb eleme persze a csomagtartó, amely nem csak kéz nélkül nyitható fedelével, de a szabadalmaztatott feketelyuk-technológiát alkalmazó, végtelen kapacitásával hívja fel magára a figyelmet.

A csomagfutár-feladatok elvégzésére optimalizált Lexus HX fedélzeti infotainment rendszere a műholdas navigációs adatbázissal, valamint a tulajdonos telefonjának címlistájával összehangolva teszi egyszerűvé, hatékonnyá és tévedésmentessé a rakomány kiszállítását.

A rénszarvas-felismerő rendszerrel, éjjellátó technológiával, valamint légi-irányító szoftverrel felszerelt HX további fontos funkciója a speciális klímaberendezés, ami 20 kilométeres utazómagasságon forró, oxigéndús levegőt fúj az utastérbe. A modell éles használata csak a következő év végén várható, addig további tesztek elvégzését kérte a világszerte jól ismert ügyfél a Lexus mérnökeitől. Mondanunk sem kell, alig várjuk az első gyakorlati tapasztalatokról készült beszámolót.

Fotó: Lexus Kanada

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....