gazdaságfejlesztés

Együttműködik a HITA és az MGSZ

2013.07.09.

Együttműködési megállapodást írt alá július 9-én a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ). A partnerség célja, hogy a két szervezet együtt erősítse a gépjárműipar versenyképességét, fejlessze a beszállító ipart és serkentse az ágazatba irányuló befektetéseket.

A megállapodás keretében a HITA vállalja, hogy tájékoztatást nyújt az egyedi kormánydöntéssel adható támogatás feltételeiről, illetve egyes konkrét befektetési projektekhez elérhető pályázati lehetőségekről; segít az MGSZ tagvállalatainak hazai beszállítok fellelésében, továbbá közreműködik a tagvállalatok beszállítói láncában működő hazai kis- és középvállalkozások fejlesztésében. A HITA tájékoztatja az MGSZ tagvállalatait az őket érintő üzletfejlesztési lehetőségekről, meghívja őket GVB ülésekre, üzleti delegációkba.

 

Az MGSZ vállalja, hogy tagjai számára bemutatja a HITA tevékenységét és szolgáltatásait, továbbítja számukra a HITA-tól érkező információkat; begyűjti tagvállalataitól azon igényeket, melyeknél a HITA szakmai támogatást tud nyújtani. Az MGSZ vállalja továbbá pozitív befektetési döntések elősegítése érdekében gyár-látogatások előkészítését, a magyar autóipar versenyképességének a bemutatását a HITA által szervezett belföldi és külföldi szakmai konferenciákon; információkkal és fejlesztési javaslatokkal közreműködik a hazai beszállító vállalkozások szoft elemeinek erősítésében.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..