hajózás

Dunai hajóbaleset - megemlékezés Budapesten

2020.05.29.

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek hajós kegyeleti szertartás keretében, a tragédia évfordulóján pénteken Budapesten. 

A kegyeletadás alkalmával a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság Millennium I. nevű hajójáról egy koszorút helyeztek a vízre a baleset helyszínén, a Margit hídnál, 28 szál gyertyát gyújtottak, illetve 28-szor kondult meg a hajó harangja az áldozatok emlékére. Ezt megelőzően ökumenikus szertartást tartottak az áldozatokért.

A szertartáson Tóth Mihály, a Panoráma Deck szóvivője emlékeztetett arra, hogy hármas tragédia történt a hajózást hivatásuknak tekintők számára: odaveszett egy hajó, a legénysége, és ami a legfájóbb, odavesztek az utasok is. Ezért tartják szükségesnek, hogy a hagyományok szerint az évfordulón is megemlékezzenek az áldozatokról - tette hozzá. Azt is elmondta: szeretnék, ha a megemlékezés a hajózás szeretetéről is szólna, vagyis felhívná a figyelmet arra, hogy azoknak, akik a hajóznak, minél jobban oda kell figyeljenek egymásra.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy már a balesetet követően felajánlották a Hableány orr-részét egy műemlék megvalósításához. Úgy tudják, hogy a hajó orra és a harangja használható fel erre a célra - tette hozzá. A Hableány sétahajó 2009 május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval.

A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ügyben az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

Ugyanakkor a kapitány ellen folyó per a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el. Az évfordulón, pénteken 11 órától a Magyar-Koreai Baráti Társaság is megemlékezik a koreai és magyar áldozatokról a baleset helyszínén. Nemzeti színű szalaggal átkötött és a társaság nevével feliratozott virágtálat helyeznek a vízre, mécseseket gyújtanak, végül virágszirmokat szórnak a Margit hídról a folyóba. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..