rendőri ellenőrzés

Döbbenetes hétvégi mérleg: 12 halott, 74 ittas vezető

2015.07.20.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 144 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 6 balesetben 12 személy vesztette életét, 34 súlyos és 104 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 2564 személyt fogott el, ebből 63 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 381 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 778 személyt állítottak elő, köztük 314 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 74 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 428 esetben foganatosítottak.

Tiltott határátlépés miatt 4235 főt fogtak el a rendőrök, 10 fővel szemben embercsempészés és további 4 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Rendőrök helyszínelnek egy összeroncsolódott személyautó mellett a Pest megyei Zsámbok belterületén 2015. július 19-én. Az autó a Tóalmási úton szenvedett balesetet, megpördült, majd árokba hajtott és a tetején állt meg. A kocsit utasát, egy 14 év körüli lányt súlyos sérülésekkel vittek kórházba, az autót vezető fiatalember könnyebben sérült meg. MTI Fotó: Lakatos Péter

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..
2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....