Shell Eco-marathon Europe

Díjeső a magyaroknak a Shell Eco-marathonon

2014.05.19.

Több hónapos felkészülés után a háromnapos rotterdami verseny alatt 27 ország 198 csapata ismét mindent megtett, hogy újabb üzemanyag-hatékonysági csúcsokat állítson fel.

A verseny során 4 pályarekord született, köztük a francia Microjoule – La Joliverie csapaté, akik prototípus kategóriában elért 3314 km/l eredményükkel saját, egy literen megtett rekordjukat döntötték meg. Ez annyit jelent, hogy 12,5 liter üzemanyaggal köbe tudnák autózni a Földet az Egyenlítő mentén.

A magyar diákcsapatok is remekeltek Európa legnagyobb energia-hatékonysági versenyén. Szinte az összes hazai jármű felülmúlta tavalyi eredményét, és a kecskeméti főiskolásoknak illetve szakközépiskolásoknak hála a Technikai Innovációs valamint a Dizájn díjat is magyar diákok nyerték el a különleges innovációs megmérettetésen.


Dizájn díjjal tértek haza a kecskeméti kandósok

A benzines kategóriában 2010 óta versenyző Kecskeméti Főiskola GAMF csapata idén is kiemelkedően teljesített, hiszen azon kevés csapatok közé sikerült ismét bekerülnie, akik 2000 kilométer felett tejesítenek a Shell Eco-marathon Europe-on. Idén 2093 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal, így az ünnepélyes átadón a dobogó harmadik fokára állhattak.

– Bár az idei remek idő nagy ajándék volt, a fordított pályairány minden résztvevőnek nagy nehézségeket okozott, és ez az eredményekben is megmutatkozott. Az idei versenyen számos műszaki problémával és több balesettel is meg kellett küzdenünk a versenypályán, de a csapat ismét jól vizsgázott kitartásból, és felülemelkedett az akadályokon – összegezte a csapat idei részvételét Tóth István, a GAMF csapat menedzsere.


Innovációs és technológiai díj a GAMF csapatánakt

A kecskeméti főiskolások idei fejlesztését a nemzetközi szakértőkből álló technikai zsűri különleges, versenyen kívüli Technikai Innovációs díjjal is jutalmazta. „Ez az egyik legfontosabb díj a versenyen, amellyel minden évben a leginnovatívabb megoldásokat és egyedi fejlesztéseket jutalmazzák. Nagyon örülünk, hogy idén mi érdemeltük ki. Az idei technológiai megoldásainkban nagy hangsúlyt fektettünk a felhasznált anyagokra. Először alkalmaztunk például kerámia bevonatot a dugattyún, amely rossz hővezető tulajdonsága miatt jelent előnyt, a hengerfejet pedig titánból készítettük” – említett néhány újítást a díjazott megoldások közül Vaczkó Dániel csapatvezető hallgató.

A szintén kecskeméti Kandó Kálmán szakközépiskola diákjai is kiemelkedően szerepeltek mind a pályán, mind versenyen kívül is. Prototípus járművükkel 433 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával. –  Ez annyi, mintha Szegedtől Bécsig elmennénk 30 forintból – szemléltette az elektromos autó mért fogyasztását Mészáros Károly, a csapat vezető oktatója.


Palyára lép az Electric Kando járműve

Ezen felül az egyetlen középiskolás magyar csapat külön az idei versenyre tervezett járműjének ítélte a zsűri a Dizájn díjat is, amelyet minden évben a legjobb tervezéssel, egyedi formával és kiváló kivitelezéssel érdemelhet ki a kiválasztott jármű. – Az idei mért eredményünk mellett külön örülök a Dizájn díjnak, hiszen ezzel elismerést szerzett mindaz a sok munka, amelyet az iskolában és a tanórákon kívül is fordítottunk az autóra – tette hozzá az oktató.

A magyar csapatok közül az egyetlen hidrogénhajtású járművet készítő pécsi Pollack Eco Team több mint húsz kilométert javított tavalyi eredményén, hiszen idén 144 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával, és ezzel a kategóriájukban a hetedik helyezést érték el. – Nagyon örülünk, hogy sikerült több mint húsz kilométerrel javítani a tavalyi eredményünkön, bár jobb eredményre számítottunk, hiszen több kilométer is van ebben a járműben. Reméljük, hogy kis csapatként jövőre is sikerül megteremtenünk a szükséges hátteret ahhoz, hogy ismét részt vegyünk a Shell Eco-marathon Europe-on – mondta Illés Elíz, a csapat pilótája.


A Pollack Eco Team jarmuűve a pályán

Az Óbudai Egyetem is felülmúlta korábbi eredményét, hiszen idén Rotterdamban 434 kilométert tettek meg prototípus autójukkal, így az egyik legnépesebb benzines kategóriában a 23. helyen végeztek. – A fordított menetirányú pálya nekünk is nagy kihívást jelentett. Emiatt több taktikát is kipróbáltunk a verseny során. Idén biztosra mentünk, a karosszériát megújítottuk, de a már bevált autónkkal indultunk nem változtatva annak az alapkoncepcióján. Sajnos több újítást idő hiányában nem tudtunk kivitelezni. Jövőre teljesen új motorral, és terveink szerint új járművel térünk vissza a versenyre – összegezte Sipos Petra, a csapat menedzsere.


Az Óbudai Egyetem csapata

A Széchenyi István Egyetem diákjai is remek eredményekkel térhetnek haza Győrbe, hiszen városi koncepcióban induló autójukkal 191 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával, amellyel így kategóriájukban a negyedik helyezést érték el. – Nagyon örülünk a 4. helyezésnek, főleg, mivel több váratlan technikai hibánk is adódott közvetlenül a verseny előtti napokban, amiket mind itt, Rotterdamban kellett kijavítanunk. A kezdeti nehézségek után az utolsó nap végén végül sikerültek a beállításaink, és remek eredményt hoztunk ki az autóból – összegezte az idei versenyt Pup Dániel, a csapat vezetője.


A győri SZEnergy csapat jarműve

– Minden magyar csapat nagyszerűen teljesített az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy ebben az évben ők vihették haza a rangos technikai innováció és dizájn díjakat. Reméljük az általuk elért sikerek további inspirációt jelentenek majd diáktársaiknak, hogy még többet gondolkodjanak a jövő mobilitási megoldásain – tette hozzá Petr Sindler, a Sehll Eco-marathon kommunikációs menedzsere Rotterdamból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....