siker

Díjeső hullott a Hyundai IONIQ 6-ra

2023.04.06.

A Hyundai Motor Company nagy elismerésnek örvendő IONIQ 6 elektromos Streamliner modellje elnyerte a rangos Világ Év Autója, Világ Év Elektromos Járműve és Világ Év Autóipari Formaterve címeket. A nemzetközi zsűri külön kiemelte a modell különlegesen áramvonalas formatervét, valamint tisztán elektromos hatótávolságát. A Világ Év Autója díjakat odaítélő World Car Awards szervezet a mai napon, a New York-i Nemzetközi Autószalonon (NYIAS) hirdette ki a győzteseket.

A három döntős modell – mind 2022-ben bevezetett típusok – közül az IONIQ 6-ra esett a 32 országot képviselő 100 autós újságíróból álló zsűri választása. Ezzel a Hyundai sorban másodszor ér el hármas győzelmet a World Car Awards szavazásán. Tavaly az IONIQ 5 nyert ugyanezekben a kategóriákban.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy két egymást követő évben is ebben a rangos kitüntetésben részesülhetünk. Ezek a díjak a Hyundai Motor Company dolgozóinak a személyes teljesítményét ismerik el: azokét, akik kiemelkedő tehetségükkel és fáradhatatlan erőfeszítéseikkel lehetővé teszik az IONIQ 6-hoz hasonló elektromos járművek megvalósulását.” – mondta Jaehoon Chang, a Hyundai Motor Company elnök-vezérigazgatója. „Ez a megtiszteltetés megerősít bennünket azon törekvésünkben, hogy globális vezető szerepet töltsünk be a járművek villamosítása terén, és megújult erőt ad ahhoz, hogy intelligens mobilitási megoldások szolgáltatójaként tevékenykedjünk.”

„Mindig igyekszünk érzelmi síkon kapcsolatot teremteni ügyfeleinkkel. Az IONIQ 6 esetében túlzás nélkül egyedi dizájnt alkottunk. A modell merész Streamliner formavilágában a pozitív érzelmi telítettség kiemelkedően kedvező légellenállással és abból fakadó, kivételesen nagy hatótávolsággal társul.” – mondta SangYup Lee alelnök, a Hyundai globális formatervezési központjának igazgatója. „Az utastérben olyan személyes környezetet igyekeztünk létrehozni, amely az elektromos járművek kialakítását magasabb szintre emelő értékeket: a tudatos tér és a nyugodt funkcionalitás koncepcióit valósítja meg.”

Fotók: Hyundai

Az IONIQ 6 a Hyundai kifejezetten elektromos modelleket felsorakoztató IONIQ márkájának második típusa. A modell az egyedi fejlesztésű elektromos, globális moduláris platform (E-GMP) architektúra összes eredendő előnyét kiaknázza: a tágas belső tér mellett 800V-os elektromos rendszert kínál. Ez utóbbi olyan ultragyors tölthetőséget biztosít, amelynek köszönhetően 10%-ról mindössze 18 perc alatt 80%-ra tölthető az akkumulátor.

Kivételesen kedvező: mindössze 0,21-es közegellenállási együtthatójával az IONIQ 6 a világ egyik legáramvonalasabb, legtakarékosabb elektromos gépkocsija. Az elektromos Streamliner WLTP norma szerint meghatározott hatótávolsága 614 km. A kétkerék-hajtású, 18 colos abroncsokkal szerelt alapmodell WLTP szerinti energiafelhasználása 13,9 kWh/100 km.[1]

Az IONIQ 6 számos szolgáltatása között említést érdemel a járműből-a-fogyasztóra (Vehicle-to-Load, V2L) technológia, a vezetőtámogató rendszerek sora, valamint azok a vezeték nélküli szoftverfrissítéssel (OTA) támogatott, fejlett online kapcsolódási funkciók, amelyek felülmúlhatatlan utazási élményt nyújtanak. A tágas, ergonomikus belső tér messzemenőkig kiaknázza a nyújtott, 2950 mm-es tengelytávból fakadó lehetőségeket, és olyan különleges jellemzőkkel bír, mint a kétszínű környezeti hangulatvilágítás, a sebességfüggő belső világítás, az elektromos hajtáslánc testre szabható karakterisztikája, vagy az elektromos aktív hangdizájn (e-ASD), amelyek még tartalmasabbá teszik az elektromobilitás élményét.

A World Car Awards zsűrije az idei évben SangYup Lee alelnök urat választotta meg a Világ Év Autóipari Emberének, elismerve a 2022. év során bemutatott lenyűgöző, innovatív tanulmányautók és sorozatgyártású típusok – többek között a Hyundai IONIQ 6, a vadonatúj KONA vagy az N Vision 74 négykerekű tanulmányautó – megalkotásában vállalt, pótolhatatlan szerepét.

Ezen túlmenően az IONIQ 6 számos egyéb rangos elismerésben is részesült az elmúlt néhány hónap során, így elnyerte az Év szedánja címet a 2023-as GQ Car Awards szavazáson, míg a Le Guide de l’auto kiadvány az Év új autójának választotta meg. Emellett maximális, ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán, ahol a 2022. év legbiztonságosabb nagyméretű családi autója címet is elnyerte.

Az IONIQ márka idei győzelme új lendületet ad ahhoz, hogy a Hyundai Motor felgyorsítsa villamosítási stratégiájának megvalósítását, és a világ első számú elektromosjármű-gyártójává váljon. A Hyundai Motor 2030-ig tizenhét új akkumulátoros elektromos modell bevezetését tervezi (beleértve a Genesis luxusmárka égisze alatt bemutatandó újdonságokat is), globális villanyautó-gyártását pedig ugyanekkorra évi 1,87 millió darabra kívánja növelni.


[1] A feltüntetett értékek a hosszú hatótávolságú (77,4 kWh akkumulátor), kétkerék-hajtású, 18 colos kerekekkel szerelt modellre vonatkoznak. A modell EPA norma szerinti, becsült hatótávolsága 361 mérföld.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....